Szárazsághoz alkalmazkodott un xeromorf levelek levéllemez fonákán a párologtatást végző sztómák közvetlenül nem a felszínen, hanem a szivacsos parenchimába öblösödő bemélyedések alján és oldalában helyezkednek el.
Ezekben az un sztómakriptákban az epidermiszből benyúló szőrők kusza szövevénye növeli a belső felületet és akadályozza a szabad vízpára diffúziót. A sajátos szerkezetből adódva egy sajátos, vízgőzzel jobban telített mikroklíma alakul ki a légrés közvetlen környezetében.
A transpirációs vízleadás intenzitásának, mértékének egyik mozgatója a környezet páratartalma, hiszen a vízpotenciál különbség a szabályozott vízleadás hajtóerejének fontos eleme. Mivel a sztómakripta vízpárában gazdagabb, mint a tényleges környezet ez a potanciálgrádiens kisebb és így a vízleadás mértéke is csökken ebben a rendszerben. A száraz feltételek között élő xerofita növény tehát hatékonyabban gazdálkodhat a rendelkezésére álló – általában szűkös mennyiségű – vízzel.