A Kacs /cirrhus/ kapaszkodásra, rögzítésre módosult növényi szerv. Általában a hajtás részeiből fejlődik, akár elágazásokat is viselő fonálszerű tengely, némely esetben idősebb korban elfásodik:
- Elfásodott szárkacs a szőlőnél
A növényvilágban leggyakoribbak a levél és a hajtástengely eredetű kacsok. Különös tulajdonságuk az erős tapintási érzékenység, amely kontaktus esetében egyenlőtlen sejtmegnyúláshoz és ennek következtében egyenlőtlen növekedéshez és görbüléshez, csavarodáshoz, tekeredéshez vezet.
A szár- és ágkacs kapaszkodásra módosult vékony, csavarodó hajtástengely. A főszár/ főtengely/ csúcsrügyéből módosulhat a szárkacs, az oldalelágazásból/ oldalrügyből/ pedig az ágkacs. Szárkacsa pl. a szőlőnek, és a szulák keserűfűnek, ágkacsa pedig a tökféléknek, komlónak, golgotavirágnak van. A rögzítés általában a kacs csavarodásával történik Ritkán a kacsok végén tapadókorongok is fejlődhetnek/ pl. Parthenocissus-vadszőlő/.
A szárkacs a szőlőnél a levéllel ellentétes oldalon jelenik meg, kialakulásakor a hajtástengely ezzel egyidőben egy oldalrügyből nő tovább, és növekedése áltengelyként /szimpodium/ folytatódik. A következő szárcsomónál – nódusznál – ismét kacs képződik az oldalra csúszó csúcsrügyből és a tovább növekedés az oldalrügyből szimpodiálisan történik. Azonban szőlő hajtástengely teljes növekedése szaggatott: a szimpodiális szakaszok közé kacs nélküli, csúcsrüggyel vezérelt növekedésű monopodiális ízközök is ékelődnek..
