A fellevelek

A hajtás tengelyén/száron/ általában a lomblevelek szintje felett fejlődnek a virágok. A virággal vagy virágzattal együtt megjelenő, általában közvetlenül a virágok alatt eredő és a virágokhoz tartozó módosult, változatos megjelenésű és különböző funkciójú levelek a fellevelek/ hipszofillum-hypsophyllum/ . Néha nehezen felismerhető apró pikkelyek, de lehetnek feltűnő, nagyobb, akár lomblevél méretű és alakú fellevél típusok is. A fellevelek  a lomblevelekez hasonlóan tartalmazhatnak klorofillt, lehetnek zöldek, de gyakran színesek is / Bougainvillea, Euphorbia pulcherrima, Melampyrum-csormolya/.

A közismert mikulásvirág színes fellevelekkel

A fellevél elsődleges feladata nem a fotoszintézis, hanem sokkal inkább a fejlődő virágok  védelme, a megporzás segítése feltűnő színekkel, vagy illatanyagok kiválasztásával. Ritkábban szerepe lehet a termések terjesztésében is/ pl Tilia-hárs/. Gyakran a rendszertani  besorolás  fontos kritériuma: száma, alakja egy adott taxonra jellemző bélyeg /például az ernyősöknél, az imoláknál vagy a pázsitfüveknél/. Helyzetük, alakjuk és funkciójuk alapján a változatos és formagazdag fellevél csoportot  különböző típusokba soroljuk:

1.- Az előlevelek/ profillum/ a lomblevelek zónája felett a virágkocsányon megjelenő  a virághoz vagy a  virágzathoz tartozó a lomblevelektől eltérő méretű, alakú, színű és szerkezetű levelek. Rendszerint kissé távolabb jelennek meg a virágoktól, mint a többi fellevél – átmenetet képeznek a lomblevelek és a valódi fellevelek között. Legtöbbször zöld színű levélképlet, amely egyszíkűeknél rendszerint egymagában, míg kétszikűeknél párosával fordul elő. Szorosabb értelemben a virágok, vagy a  virágzati ágak első levelei, melyek után rögtön a viráglevelek (Viola, Pulsatilla) vagy még előbb különböző fellevelek következnek.A kocsányon megjelenő levélképlet  néha elvirágzás után is megmarad. Feltűnően gyarapodik és a termést lepelszerűen körülveszi/állepel – pl Atriplex/.

Módosult előlevél pár Atriplex/ laboda/ makktermésen

2. – A lomblevéltől morfológiájában és szerkezetében nem vagy alig különböző, de a virágzathoz tartozó fellevél elnevezése murváskodó levél. Fő funkciója nem annyira a fotoszintézis – bár a zöld murváskodólevelek fotoszintetizálhatnak -, hanem inkább a virágzat védelme, vagy a megporzás elősegítése. A közeli rokon fajok meghatározásában is gyakran jól használható bélyeg.

Bougainvillea – apró virágok a színes murvalevelek között

3. – A murvalevélbractea  a virágot, virágzatot támasztó fellevél, amely hónaljából közvetlenül a növényi szaporító szerv ered. A lomblevelektől gyakran eltérő színű, alakú, és szöveti szerkezetű módosult levél. A murvalevelek virágzatok esetében gyakran többedmagukkal fordulnak elő. Virágfejlődés kezdetén védik a bimbót, később a virágokat beporzó rovarokat csalogatják. Ez a funkciójuk különösen akkor fontos, amikor a virágok apró, alig feltűnő méretűek.

Heliconia rostrata-rákolló virág

A Bougainvillea/ murvafürt/ cserjét a hasonló nevű portugál tengerész admirális fedezte fel Brazíliában. A felfedezések  után került át  Európába, ahol ma a mediterrán vidékeken mindenütt a természetes növénytakaró része, emellett számos változatban kultivált és kedvelt dísznövény. Csavarodott liánszárú bokros  kúszó cserje szúrós képletekkel. Fő  díszei a tömegesen virító színes  murvalevelek. A tölcséres  apró fehér virágok általában kettős bogban/hármasával egy csoportban/ állnak  a  színes fellevelek körében. Az Euphorbia pulcherrima közismert néven a mikulásvirág nálunk cserepes dísznövény, hazájában a Mediterrán vidéken termetes bokor.  Élénkpiros  murvalevelei teszik feltűnővé, díszessé. A murvalevél ritkábban a termés elterjesztését is segíti/ Pl hárs-Tilia/.

A rákolló virágok helikoniák /-Heliconoa rostrata -/ méteres hosszúságot is meghaladó, élénkpiros, csüngő virágzatának csónak alakú sárga csúcsú és piros lemezű felleveleiben és a virágzatban rengeteg nektár és víz gyűlik össze. A virágokra jellemző a csónak alakú murvalevél, amely- fajtól függően- a színskála majd minden színét felöleli.

 4. – A kutyatejfélél/ Euphorbiaceae / és az ernyősök/ Apiaceae családjában az egyszerű, vagy összetett ernyővirágzat  szétágazásánál gyakran találunk egy fellevelekből álló örvöt. Ezek örvös elrendezésük miatt elkülönített speciális murvalevelek Az ernyőket az eredési helyükön gyakran fellevelek, ún. gallérlevelek/ bractea/ övezik, míg az összetett ernyő virágzatnál a másodrendű elágazások tövében az ernyőcskék hasonló fellevelei a gallérkalevelek/ bracteola/. Ezek előfordulása, esetleges hiánya, alakja fontos bélyeg az ernyősvirágú fajok meghatározásában. A látványos hatást tovább fokozhatja a fellevél örv megnagyobbodása, elszíneződése. A kutyatejféléknél a fellevél örv tagjai gyakran feltűnőek színesek. Ugyancsak dekoratívak az ernyősökhöz tartozó Astrantia/ völgycsillag / esetében is. Ám a többi ernyősvirágzatú fajnál általában zöldek és kisebbek.  Szöveti szerkezetük alig tér el a lomblevelektől. Gyakran a bimbós virágzatra ráborulva a virágzás elején  védik  a virágokat.

 5. – A fészekpikkely a fészekvirágzatok változatosan kiszélesedő, vagy kúpos virágzati tengelyének alsó felületét borító  fellevél. Alakja, formája, színe különböző lehet, de fajra jellemzően állandó. Ismerünk zöld , barna, színes-sziromszerű, rojtozott, száraz-pikkelyes, mirigyes vagy szúrós képletekkel teli fészekpikkelyeket. A fészekpikkely fellevelek összessége a  fészekörv/involucrum/, melyben a fészekpikkely levelek elrendeződése, alakja és függelékeinek típusa fontos bélyeg az Asteraceae/ fészekvirágzatú/ fajok pontos identifikációjában.

6. – A buroklevelek az egész virágzatot védő, nagy levéllé vagy levelekké fejlődött fellevelek(hagymafélék, pálmák, kontyvirágok).

Spatha és spadix

 

Speciális buroklevél  az un spatha.. A kontyvirágfélék család /Araceae /  fajainál  különösen gyakori ez a torzsavirágzatot övező, vagy magába záró  egyetlen nagy  fellevél. Alapvető funkciója a megporzást biztosító rovarok csalogatása, a virágok védelme és a hőszigetelés. A gyakran élénk színű, vagy hófehér buroklevél egy módosult magányos fellevél, amely hüvelyszerűen öleli körül az egész virágzatot. A virág fejlődése során ez csökevényesedhet és el is tűnhet.

Kukorica termős torzsavirágzat és a csuhéban szemtermések

 A kukoricánál/ Zea mays/  az  elszáradó buroklevelekkel/ csuhé/  körbe fedett markáns torzsavirágzatban csak női virágok fejlődnek a levelek hónaljában. A bibeszálak a csuhé burok felső részén lógnak ki/ kukoricabajusz/. Ez a torzsavirágzat tehát egy vastag virágzati tengelyből és csak termős virágokból áll, amelyet több buroklevélből álló rész zár körbe.

7. – A pelyva/ gluma/ és a toklász/ palea/ elsősorban a pázsitfű félékre/ Poaceae/ jellemző fellevelek.  A toklász a  redukált takarótájú virágokat védi. A fűfélék összetett virágzatában minden egyes virágot két  módosult levél vagy toklász /palea/ vesz körül. Helyzetük szerint az egyik az alsó vagy külsõ toklász/palea inferior/, a másik a felsõ vagy belsõ toklász /palea superior/. A szálkás kalászú gabonaféléknél a külsõ toklász hosszabb vagy rövidebb szálkában /arista/ végzõdik.  A belső toklász inkább a virágtakaró lepellevél módosulása, a  külső toklász egyértelműen fellevél. A kettesével-hármasával virágzati alapegységekbe un kalászkákba/ füzérkékbe/ tömörült virágzat alapegységek tövét általában további, kagylóhéjszerű fellevélképlet, a hártyás vagy pergamenszerű pelyva (gluma) borítja. Ennek következtében a néha magányos, többnyire azonban néhány virágból álló füzérkék alján egy, kettő, vagy néha négy további speciális virágzati fellevél: pelyvalevél (gluma) található. A gabonafélék szemtermése  lehet csupasz /búza, rozs/, vagy pelyvás szemtermés /árpa, zab, rizs köles/. A pelyvás szemtermésnél a virágpelyva fellevelek szorosabban, vagy lazábban ránõttek a szemtermésre..

8. – A  kupacs/ cupula / a bükkfafélék családjában/ Fagaceae / a makkterméseket kehely szerűen részben, vagy teljesen körülvevő kemény, elfásodott  képlet. Sokáig fellevelekből származtatták, ma már általánosan elfogadott, hogy a tölgyeknél és a bükkfáknál a csökevényes fellevél maradványokból és a bogas termős virágzat tengelyének felső részéből fejlődik ki. A többi esetben pl a szelidgesztenyénél, mogyoróknál szorosan egymás mellé rendezett, összenőtt elfásodott fellevelekből áll. Gyakran  zárt burkot képez, esetenként csésze alakú, illetve levélszerű örvként veszi körbe a termést (pl. mogyoró).  Sajátos fajra jellemző bélyeg. Felülete lehet sima, tövises-tüskés (pl. szelídgesztenye) és bibircses-pikkelyes (pl. tölgy).

A hosszú, merev elágazó tüskés kupacs tüskézettsége, a tüskék hosszúsága és elágazásai szintén fontos fajtára jellemző bélyegek. A ritkásan tüskés kupacsú szelíd gesztenye fajták kevésbé ellenállók a gesztenye ormányos bogarakkal szemben.

 9. – Egyfajta ősi fellevél-módosulásnak tekinthetők a nyitvatermők toboz virágzatában az ivarlevelek között elhelyezkedő fedőpikkelyek is.

 


 

 

 

A mikorrhiza

A mikorrhiza a gombák és a növények gyökérzete között kialakult szimbiózis egyik formája.  Gyakran  nevezik gyökérkapcsoltságnak, gombagyökérzetnek is, mert a növényi gyökerek és a gombafonalak/hifák/  így kialakult rendszere  természetes körülmények között a növény tápanyagfelvételében és a gyökéranyagcserében, valamint a gomba egyedfejlődésében/ pl termőtest képzés/ egyaránt fontos szerepet játszik.

Bár régóta ismerjük az együttélésnek ezt a típusát a finomabb, alaposabb vizsgálatok  a mikorrhizáról csak az 1980-as években indultak. Ezek megerősítették és kibővítették a korábbi ismereteket és a szimbiotikus kapcsolatrendszer finomabb részleteit is feltárták. Ma általánosan elfogadott , hogy a virágos növények  legalább 80-90%-a él mikorrhizás kapcsolatban valamilyen gombával.  A gombaszövedék sejtjei/ hifák/  segítik a gyökerek anyagfelvételét a talajból, támogatják és kiegészitik a gyökérszőrök működését. A gombafonalak  kusza szövedéke/micélium/ hatalmas felületet képez a talajban a gyökerek közvetlen környezetében. Hifáik a gombákra oly jellemző módon a külső közegbe juttatott exoenzimeikkel  a talajban a  huminsav-fulvosav humuszkomplex makromolekuláit kisebb már felvehető egységekre bontják és megkönnyítik a huminsav komplexek felvételét a gyökérszőrökben. A gombaszövedék biztosítja a nehezen felvehető, könnyen kicsapódó, immobilis  létfontosságú fémionok/ pl Zn, Mn, Mo/ transzportját is a gyökérbe azáltal, hogy a hifák által leadott vegyületek ezekkel az ionokkal stabil, könnyen mozgó és felvehető kelátkomplexeket képeznek.

 Érdekes, hogy a szintén esszenciális, de könnyen oxidálódó és kicsapódó  vas ionok felvételére maga a gyökér bocsát ki a transzportot segítő  komplexképző és a vasat redukált formában tartó vegyületeket/un szideroforok/ a talajba, amelyeket azután a megkötött vassal újra visszavesz.

A gombaszövedék – részleteiben még nem ismert módon – a növény vízfelvételében  is fontos szerepet játszik. A hatalmas és a gyökérszőrőknél állandóbb gombafonal felület vízfelvevő és szállító kapacitása jelentős, bár még nem világos, hogy a gombasejtekből hogyan jut át a víz a növénybe. Valószínű, hogy a gyökérkéreg intercelluláris tereibe nyúló hifák a vizet leadják  ide, –  az un víz szabad helyekre/ WFS-Water Free Space/ – ahonnan a kéreg sejtek veszik fel a vizet az ismert víztranszport  mechaniznussal.

A növény partner mindezért cserébe szénhidrátokkal, vitaminokkal és aminosavakkal látja el a gomba fonalakat. Ezek az anyagok zömmel a folyamatosan pusztuló gyökérszőr- és gyökérsüveg sejtekből kerülnek a  mikorrhiza hifák közvetlen környezetébe, ahonnan a gombasejtek ezeket a növényből származó anyagokat felveszik. Direkt szállítórendszer kapcsolat nincs a két partner szervezet között!

 A gomba-gyökér szimbiózisnak alapvetően két csoportja létezik: az ektomikorrhiza és az endomikorrhiza. Előbbi esetben a gombafonalak a gyökér felszínt  kívülről vonják be, a micéliumszövedék emellett megtalálható a gyökér belsejében a kéreg/cortex/ intercelluláris tereiben is, de a hifák nem hatolnak be a sejtekbe. Az ektomikorrhizás gomba a gyökerek felületén vékony bevonatot un köpenyt képez, amelyből gombafonalak ágaznak szét. A kiágazó hifák biztosítják az anyagfelvételt,  míg a felvett anyagok egy jó része átmenetileg a köpenyben mint egy „logisztikai központ”-ban raktározódik. A növény számára hasznosuló anyagok az intercellulárisokba nyúló hifákból kerülnek a sejtközötti terekbe. Ez a belső „szabad tér”/ Apparent Free Space-AFS/ a gyökértérfogat 10-30%-a. Innen történik az anyagok felvétele a gyökérkéreg sejtekbe.

 Lombos fáink – különösen az erdőalkotó fajok –  gyakran képeznek ilyen ektomikorrhiza szimbiózist. Az ektomikorrhiza képző gombák zöme a bazidiumos gombákhoz tartozik, kisebb arányban azonban a tömlősgombák között is találunk ilyen fajokat. Ezeknek a fajoknak a termőtestjeit mindig a patner növény közelében találjuk. A kapcsolat csupán meghatározott partnerek között jöhet létre, de a specifikusság mértéke változó. Nem ritka a  szigorúan fajspecifikus ektomikorrhiza sem , amikor egy gombafaj csak egyetlen növényfajjal képez kapcsolatot.  A sárga gyűrűstinórú/Suillus grevillei/ csak a vörösfenyő gyökereivel alkot szimbiózist. Tölgyfáink mikorrhizás partnere a sárga rókagomba, fenyőkkel együtt élnek a rizikék/Lactarius/, vagy a gyűrűs tinórú fajok.

VAM endomikorrhiza

VAM-endomikorrhiza

Az endomikorrhiza esetében  a hifák behatolnak a növény gyökérsejtjeibe a sejtfal és a citoplazmamembrán/ plazmalemma/ közé. A gombafonal ebben a térben növekszik, a hifák hurkokat, hólyagszerű raktározó képleteket/ vezikulumokat/ és gazdagon elágazó villás végű un arbuszkulumokat hoznak létre,  így ezt az endomikorrhizát vezikuláris-arbuszkuláris / VAM/ típusnak nevezzük.

Az endomikorrhiza képző gombák igen ősi szervezetek,  csupán mintegy száz faj tartozik ide, melyek kivétel nélkül egyetlen rendszertani csoportba/ Glomales/ tartoznak. Újabban már ezt a különös életmódon élő kis gombacsoportot a gomba rendszertan külön törzs rangra emelte. A Glomales fajok mikroszkópikus gombák, nem képeznek termőtestet. Méretes spóráik a talajokban szinte mindenütt megtalálhatók.

Glomus (giga)spórák a talajban

 Földrajzi elterjedésük széles körű, a világon valamennyi szárazföldi területen előfordulnak. Obligát biotrofok, vagyis csak a növényi partnerrel együtt fordulnak elő, és csak ebben a kapcsolatban növekednek és képezek szaporító sejteket: spórákat. Szinte minden ma élő növényfajjal képesek mikorrhiza kapcsolatot létrehozni, amely így nem szigorúan gazda specifikus hiszen a lehetséges növény partnerek száma rendkívül nagy és különböző taxonokba tartoznak. Hazánkban elsősorban a lágyszárúakkal, főként a természetes füves vegetációtípus fajaival és az erdei aljnövényzet lágyszárúival alkotnak mikorrhiza kapcsolatot, de a mezőgazdasági haszonnövények gyökereiben is jelen vannak. A harasztok és mohák gyökérzetével is képesek mikorrhizát létrehozni.

VAM- endomikorrhiza  a gyökér kéregrész/cortex/ sejtjeiben

Napjamkban egyre jelentősebbek a biotechnológiai módszerekkel létrehozott mesterséges mikorrhizák elsősorban az erdészeti gyakorlatban. A mikorrhizás gombákkal történő kezelés/”beoltás”/ fokozza a telepített facsemeték  fejlődését, gyorsítja a degradált talajokon, vagy a rekultivációs területeken egy természetes vegetáció kialakulását.

 A gombák minden más élőlénycsoportnál hajlamosabbak különböző szervezetekkel sajátos együttélések kialakítására.  A szimbiózisok létrejötte úgy tűnik hatalmas szelekciós előnyt jelenthet egy növény számára.

Ciántűrő növények

A cianid nem mindig gátolja a növények oxigén felvételét, légzését. Ezt először- közel ötven éve- a kontyvirágok virágzásánál figyelték meg. A  növénycsaládra jellemző érdekes  torzsavirágzat kifejlődésekor a hirtelen megnyúló virágzati tengely/ spadix/ oxigén felvétele hirtelen a többszörösére ugrik. Ez a gyors légzésfokozódás cianiddal és egyéb citokróm rendszer blokkoló sejtmérgekkel/ pl szénmonoxid, azidok/ nem gátolható. A későbbi évek kutatásai kiderítették, hogy ez a rezisztencia típus szélesebb körben elterjedt és nem korlátozódik csak a virágos növények bizonyos csoportjaira. Egyes baktériumok, gombák/ pl rozsdagombák/, különösen az élesztők/ pl Neurospora, Candida/ körében , valamint néhány zöldalgánál/ pl Chlorella/ is előfordul.

Foltos kontyvirág – Arum maculatum

A cianid tűrés/ rezisztencia/ nem állandó jelleg, csak az egyedfejlődés meghatározott szakaszaiban alakul ki hirtelen és markánsan, összefüggésben az adott szerv élettani/ fiziológiai/ állapotával. Gyökerek, levelek öregedésekor, patogén fertőzések esetében, leggyakrabban azonban természetes állapotban  egyes fajok virágzáskor, vagy néhány mikroorganizmusban spóraképzés idején  jelenik meg/ un pollen légzés/. Az egyedi  fejlődés többi szakaszában a kérdéses szervezet légzése cianid érzékeny!

Máskor a rezisztencia külső hatásokra alakul ki: indukálódik. A növényi kórokozókkal történő fertőzés, vagy külső mechanikai hatások gyakran váltanak ki cianid rezisztenciát a szövetekben . Legtöbbször a cianid tűrés nem teljes, még magas cianid/ 1millimol/ koncentrációnál sem. Ekkor a cianid rezisztencia  mértékét csak úgy határozhatjuk meg, ha azt egy korábbi állapothoz, vagy indukált rezisztencia esetén a nem kezelt szövethez hasonlítjuk

Alapos biokémiai vizsgálatokkal sikerült bebizonyítani, hogy a cianid tűrés folyamata a mitochondriumokhoz kötött. Érdekes megfigyelés, hogy a  rezisztencia kialakulásakor emelkedik a biológia oxidációban szintén fontos szerepet játszó flavoproteidek mennyisége, sőt teljesen új flavin enzimek jelennek meg, amelyeket eddig csak a cianidrezisztens mitochondriumokban találtak/pl az un erősen fluoreszkáló flavoproteid-FPHf/.

Symphocarpus foetidus/ skunk cabbage/ virágok

Az új flavin dehidrogenázok mellett egy  a kloroplasztiszokból már korábban ismert ferredoxin típusú vas-kén-fehérje is megjelenik a cianid rezisztens mitochondriumokban, amelyben a vas  a citokrómoktól eltérően nem haem-csoporthoz, hanem diszufid kötésben levő kén atomokhoz kapcsolódik. Az új vegyületeknek az oxidációját a cianid nem, de a  vassal komplexet képző aromás hidroxámsavak, vagy a komplexkémiában jól ismert bipiridil erősen gátolják. Ma ezeket a vegyületeket tekintjük a cianid rezisztens légzés specifikus gátlóinak. A kutatók többsége nem a ma ismert legerősebb növényi természetes redukáló vegyületet a ferredoxint tartja a végoxidáznak, henem utána egy még ismeretlen „X-faktor” végoxidázt valószínűsít.

Alocasia macrorrhizos – elfántfül, ránclevél

Felvetődik a kérdés vajon a  cianid érzékeny és a cianid rezisztens rendszer a mitochondriumokban egymástól teljesen függetlenül működik, vagy a rezisztens út a cianid érzékeny lánc leágazása? Jelenleg a két lehetőség egyikét sem zárhatjuk ki teljesen. Jobban elfogadott elmélet szerint a két szimultán működő lánc közös kezdeti szakasszal rendelkezik és a korábban már említett flavoproteideknél található a cianid rezisztens leágazás. A folyamatban a „váltó”, szabályozó szerepét ezek a flavin molekulák játszanák. Nyilvánvaló a két végoxidáz együttes jelenléte ezekben a virágokban/ pl Araceae- kontyvirágok/ és valószínű az oxigén kötő képességük változik az egyedfejlődés során .

 A bonyolult és minden részletében pontosan nem ismert folyamatot belső faktorok, közöttük egy kulcsszerepet játszó hormon a kalorigén irányítja. Mai ismereteink szerint ez a vegyület valószínű az etilén gázhormon, amely tudjuk más élettani folyamatokban is fontos szerepet játszik/ pl gyümölcsök érése, levelek sárgulása /.

Energia termelés szempontjából egyértelmű, hogy a cianidrezisztens út kevésbé hatékony, a folyamatban keletkező makroerg ATP mennyisége a természetes körülmények mellett lehetséges mintegy harmada.. A hasznosítható anyagcsere energia  több mint fele tehát ezen az úton elvész, általában hő formájában szétszóródik, disszipálódik. A virágzást gyakran kísérő hőfejlődésnek ez a magyarázata. A kulönös külsejű Symphocarpus foetidus/ skunk cabbage/ kontyvirág  fajnál- amelynél ezt a jelenséget először leírták és elemezték -a virágzás kezdetén a torzsavirágzat tengelye felmelegszik. Ez  a hőmérséklet növekedés 2-10C-fok között változik; szintén intenzíven melegszik a trópusi Alocasiák/ elefántfül/ torzsavirágzata  is virágzáskor.

 A Sauromatum és Arum kontyvirágoknál  inkább csak a tengely felső része/ un appendix/ melegszik fel. Ez a rész   nem visel virágokat, a megporzó döglegyek csalogatására szolgáló,  gyakran penetráns bűzt árasztó, un illatepidermisz borítja. A keletkezett hő gyors elvezetését a virágzati fellevél/spatha/ akadályozza meg. A virágokban a hőmérséklet emelkedése virágzáskor -bár kevésbé markánsan- megfigyelhető más esetekben pl a tulipánoknál is!

A Sauromatum hunyorhoz hasonló tenyeresen ölbefogott levele

Tudjuk, hogy a biokémiai reakciók sebessége jobban függ a hőmérséklettől mint a fizikai folyamatoké/ pl  diffúzió, ozmózis/. 10 C-fok hőmérséklet emelkedés hatására egy katalizált biokémiai reakció sebessége általában duplájára növekszik az élettani határok között. A helyi felmelegedés tehát  egyszerűen és hatékonyan gyorsítja az adott helyen és időben működő anyagcserét.  Virágzáskor lerövidíthet kritikus, érzékeny, sérülékeny szakaszokat pl a meiozis idejét a porzótájban , vagy gyorsíthat bizonyos védekezési válaszreakciókat pl  külső stresszhatások esetében.