A pollinium – pollinárium pollentársaságok

                                                         A virágport  alkotó pollenszemek fejlődéstanilag haploid mikrospórák és a portokok pollenzsákjaiban számfelező(redukciós) osztódással(meiozis) négyesével, un. tetrádokat alkotva keletkeznek.  A tetrádok éretten szétválhatnak  önálló, magányos pollenszemekké, de  több növénycsoportban egy pollen anyasejt leánysejtjei továbbra is együtt maradnak( pl Erica fajok, gyékények) és tetrádokként terjednek. Egyes esetekben ragadós, nyálkás anyaggal összetapadva kisebb nagyobb pollentömegek is keletkezhetnek. (pl Acacia és a Mimosa 16 tagú pollen csomagjai).

 A pollenszemeket  összetapasztó  ragacsos anyag, amely a pollenszemeket egymáshoz illetve a beporzó rovar testéhez ragasztja a pollenkitt. A portok szekréciós szövetéből a tapétumból fejlődik, különböző karotinoid anyagokban( sporopollenin) gazdag lipideket és  összetett szénhidrátokat(oligoszacharidokat) tartalmaz, melyek berakódnak a külső pollenburok( exine) üregeibe.

Állatbeporzású fajoknál a pollenkitt  gyakran az egész pollenfelszínt befedi, biztosítja a pollenszemek egymáshoz tapadását. illetve az állat testéhez történő  ragasztását. Szélbeporzású növényeknél a pollenkitt réteg lepereg, másodlagosan inaktiválódik. A szelek szárnyán többnyire magányos pollenszemek utaznak.

 Rovar és vízmegporzású növényeknél több esetben  a pollenszemek kisebb nagyobb csoportokban tapadnak össze. Ezek a pollen aggregátumok még a pollenzsákokban keletkeznek és a portokok felnyílása után így kerülnek ki a porzótáj felszínére. Ritkábban a portokfél két üregének( pollenzsákok) összes virágpora egyetlen hosszúkás zsákszerű masszát képezve tapad össze. Ezeket a kisebb nagyobb pollencsomagokat nevezzük pollenlabdácskáknak  polliniumoknak.

Vallisneria polliniumok a víz felszínén

Vallisneria polliniumok a víz felszínén

Gyakran egy portokfélben(theca) keletkezik az összes pollenszem egyetlen  hosszúkás tömlőbe rendeződésével egy pollinium, mivel a pollenzsákok a portokfél felszínére általában közös szájjal nyílnak.

Néhány növénycsaládban(pl Asclepiadaceae, Orchidaceae) az összetapadt pollencsomag alsó részén(egyik végén!) egy nyél fejlődik(caudicula) és a pollinium így szabadul ki a portok üregéből. Ez a függelék a spóraképző szövet azon részéből fejlődik, amely nem vesz részt a spóraképzésben,  tehát a caudicula  sejtek diploidok.  A caudicula felső része lemezes, lapát szerűen kiszélesedik, míg közvetlenül a polliniumhoz kapcsolódó rész hengeres. A nyelecskéket gyakran egy növénycsaládra jellemző  fogókapocs(csípőkészülék) zárja.pollinium1 Ez lehet horgas(pl selyemkóró félék-Asclepiadaceae), vagy a jobb tapadást szolgáló mirigyes felület un viscidium(pl orchideák-Orchidaceae). A nyelecskét, a  fogókapoccsal, vagy ragasztófejjel együtt a pollinium átvivőjének( translator) nevezik. A kampós, vagy ragacsos összekötő egység már a bibén keletkezik. Az orchideáknál kifejlődő ragasztótest  ragasztó anyagait a bibe csőszerű képződménye (rostellum) választja ki.  Az  összekötő rész segítségével a két portokfélből kikerült polliniumok egy kengyel szerű pollinium párossá pollináriummá egyesülnek(pl Asclepiadaceae, Orchidaceae).

 A selyemkórók családjában(Asclepiadaceae) egy nagy csoportnál  a virág szerkezeti adottságai miatt a szomszédos porzók egy egy portokfeléből kikerülő polliniumok kapcsolódnak össze  a központi részén horgas összekötő elemmel létrehozva egy két tagú pollinium párost( bipolliniumot),  azaz pollináriumot.|||A|

 A selyemkóró(Asclepias) virágokat megporzó állatka a nektárium korsókból kortyolgatva kapaszkodva egyensúlyoz, eközben a lába könnyen beleakad a reproduktív kamra réseibe. Miközben lábait kirángatja a csapdából  az összekötő horog segítségével  egy egész pollinárium, vagy szerencsétlenebb esetben annak egy letört része/ pl az előre elkészített pollencsomag- pollinium-/ a lábára kerül. polliniumVergődése közben a magával hozott idegen virágpor massza a bibére juthat. A rovar többnyire gyorsan- gyakran másodpercek alatt – kiszabadul, de megvan az esélye annak, hogy újból csapdába esik és  a folyamat újra lejátszódik. A  virágot látogató nagyobb méhek lábain egyszerre akár 8-10  pollinárium és pollinium is található, melyek gyakran egymáshoz kapcsolódva hosszú láncként lógnak az ízelt végtagokon!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   Számos orchidea fajnál az egyetlen fertilis portokban a két portokfél(theca)  pollenzsákjainak nyeles masszáit a polliniumokat egy ragacsos anyagot tartalmazó viscidium a caudiculával  kapcsolja össze  pollináriummá .2442795307_7fb7c447ff_b

Ez egy páros buzogány alakú képlet közepén egy ragasztó koronggal(viscidium) amely általában a megporzó rovar fejére tapad. Az orchidea virágban keletkezett pollen  nem szóródik szét, egyben kerül át egy másik virágra. Az egy fertilis porzójú orchideáknál a virág teljes pollentartalmát egyetlen megporzó rovar viszi el. A pollinium nyele a caudicula gyorsan szárad, lehajlik és a  rovar fején antenna szerűen álló pollinium így egy másik virág ragadós bibefelületére kerül.

 A pollinium pollinarium fogalmakat gyakran keverik különösen az ismeretterjesztő irodalomban. Az alábbi  matemetikából kölcsönzött  kifejezésmód talán segít  a két fogalom tisztázásában!

 2x/ Pollinium+ caudicula/ + ragasztótest( viscidium) = pollinárium

 

 

 

 

 

A Galapagos Flóra kaktusz endemizmusai

A kaktuszok igazi őshazája   Amerika , de a kontinenstől távolabb a Csendes Óceán  térségében fekvő Galápagos-szigeteken is honosak. A Galapagos kaktusz ősök egykor a széllel és a tengeri áramlásokkal érkeztek ide, még a madarak szerepét sem zárhatjuk ki. Az izolált világba sodródott fajok a továbbiakban  a kontinensen található rokonaiktól elkülönülten sajátos egyéni utakon fejlődtek tovább. Ma mindhárom Galapagoson honos kaktusz alapfaj szigorúan védett világritkaság, endemizmus.

A kaktuszok a félsivatagos, sivatagos, száraz/arid/ körülményekhez talán legsikeresebben alkalmazkodó növények. Leveleik a párologtatás csökkentésére tövisekké módosultak. A fotoszintézist a sok vizet raktározó pozsgás szár egység/kladódium/ végzi. Gyökereik szerteágaznak a talaj felszínén, így gyorsan felveszik a lehulló kevéske csapadékot, mielőtt az elszivárogna az alsóbb rétegekbe. Szabályos rendben álló töviseiken megtörik a légáramlás, ezért közvetlenül a felszínükön szinte mozdulatlan a levegő, ami tovább csökkenti a párologtatást.

A mintegy kétezer fajt magába foglaló változatos külsejű, gyakran modulszerű felépítésben szerveződő kaktuszok három endemikus csoportja él  Galapagos szigetein a külön flórabirodalmat képviselő szigetvilágban.Galapagos kaktuszok

A láva kaktusz (Brachycereus nesiolicus) egy ritka   pionír növény,  a megszilárdult lávafolyások felszíni üregeiben, repedéseiben elsőként megjelenő csoportokban élő 40-60 cm magasra emelkedő növényfaj. A rövid ujj-szerű apró tövisekkel sűrűn borított csomóikat, hengeres kladódiumaikat a kopár fekete utópisztikus külsejű gyűrt lávamezőkön a legváratlanabb helyeken is megtaláljuk.. Megél a délidőben extrémen felmelegedő kopár, bázikus, fekete bazaltömléseken, vagy a  világosabb savanyú riolit és andezit felszíneken egyaránt.

Gazdagon tövises, fiatalon világos sárgás, idősebb korban sötét színűre vált. Feltűnően szép, a sivár környezettel éles kontrasztot mutató fehér virágai  csak hajnalban, vagy a kora reggeli órákban nyílnak.Galapagos kaktuszok1

 A gyertyatartó/kandeláber kaktusz (Jasminocereus thouarsii)  a Cereus formakörrel egyezően bordázott testű szálfa termetű, magassága elérheti a 7m-t is. Gyakran vízszintes oldalágakat fejleszt. A kaktusz idősebb korban elfásodik, az elpusztult egyedek torzói így sokáig megmaradnak bizarr látványt nyújtva a füves bozót fölé magasodva, vagy a kietlen láva kőfolyások felszínén.Galapagos kaktuszok2 A 3-6 cm hosszú virágaik zöldek, vagy a lila különböző árnyalatait mutatják és kora reggel napfelkelte körül virítanak. Megporzóik valószínű az éjszakai életet élő szender lepkefajok. Vöröses, lilába hajló gömb alakú húsos termésük ehető, az itt élő állatok számára fontos táplálék.

Három kandeláber kaktusz alfaj él izoláltan a különböző szigeteken. A látogatók zöme a Santa Cruz szigeten a híres Puerto Ayora partszakaszon találkozik ezzel a fajjal. Emellett gyakori még a Sombrero Chino és a  Floreana szigeteken.

 opuntia2A szigeteken a  szárazabb, sziklás partokon egy  szárazságtűrő kaktuszos bozót társulás lett uralkodó. A meghatározó karakterfaj itt a  vékony termőrétegen, vagy a csupasz lávamezőkön is megmaradó fa habitusu és méretű Galapagos fügekaktusz/ Opuntia echios/,  amelynek különböző alfajait találjuk az egyes szigetek partvidékein.

Jelenleg öt jól elkülöníthető alfaj/egyes kutatók szerint faj, mások szerint ökotípus!/ él a szigeteken. Az alapnak tekintett Opuntia echiops/subsp echios  a központi szigeteken/  pl Santa Cruz, Baltra/ szinte mindenütt honos. A subsp berringtonensis állományai Santa Fe szigetén, a subsp gigantea legszebb populációi az Academy Bay partjain, a subsp inermis  pedig a legnagyobb szigeten Isabelán gyakori. A felsoroltak mellett szinte bokornak is tekinthető subsp zacana  egyetlen Opuntia fajként kizárólag a peremvidéknek tekinthető Észak-Seymur szigeten él.

Az elkülönítés az élőhelyek és a morfológiai különbségek alapján történt. Az elmúlt évek molekuláris genetikai/ organellum DNS szekvenciák, riboszóma gének szerkezete/ vizsgálatai azonban azt mutatták, hogy az itt élő különböző típusok genetikai állománya 95%-ban egyezik.

Galapagos3-28Ez azért érdekes, mert annak ellenére, hogy nincs jelentős genetikai eltérés a típusok között a Galapagos fügekaktuszok  hasonló adottságú élőhelyeken honos csoportjaiban is vannak kicsiny sűrűn tövises cserjék, 10-12méter magas/ subsp. gigantea/ vastag, erős  csupasz fényes törzsű, elágazó ágrendszerű  kaktusz fák és átmeneti hibrid alakok is. Lehet, hogy az erős morfológiai változékonyságnak még nem alakult ki a stabil genetikai háttere? A fajok szétválása szemünk előtt most történik!?

opuntiaA kladódium egységekből modul szerűen felépülő Opuntia  kaktusz fa törzse általában az alapi részen több módosult hajtásrész összenövéséből jön létre. Fiatalon tövises, és  horgasan visszahajló vékony tüskéket/ un glochidák/ is visel a tövispárnákon. Az alacsonyabb, bokros formákon a tövisek és a glochidák lágyabbak. A magasabbra nyúló akár 10-12 m-es törzsek fokozatosan lecsupaszodnak, csak a tövispárnák/areolák/ szövetdudorai maradnak a fényesre kopott szakadozott idősebb korban gyakran üreges, odvas felszínükön. Törzsükben nem alakul ki a fákra jellemző szöveti szerkezet. A szilárdítást a rendezetten futó szállítónyalábok erős nyalábhüvely részei végzik. A radiális oldalirányú anyagmozgást bélsugarak hiányában a szállítókötegek kifelé futó elágazásai biztosítják. Az egész szállító és szilárdító rendszer parenchimatikus alapszövetbe ágyazódik. Évgyűrüs szerkezet híján a fák kora nehezen meghatározható. Általánosan elfogadott nézet, hogy akár 130-150 évig élhetnek.Galapagos3-29

A levélhez hasonló módosult hajtás/kladodium/ egységek elérhetik a 45cm hosszúságot és a 32cm szélességet. Levél eredetű egyenes merev töviseik  akár 10-12cm hosszúak. Virágaik a többi fügekaktuszhoz hasonlóan a kladódiumok peremein sorakoznak. Fügekaktusz álterméseik mérete elérheti a 8cm-t is.

Galapagos3-25A kaktuszok kulcsfontosságú fajok a Galapagos-szigeteken különösen a kopár, száraz partvidékek    ökoszisztémáiban. A kladódiumok húsos alapszövete  egyfajta vízraktárnak tekinthető így a belőle lakmározó állatok szomjukat is oltják. A kaktuszfa törzsében könnyen kialakuló üregek, járatok különböző madarak búvó és fészkelő helyei. Emellett számos itt élő faj fő táplálék forrásai. Virágaikat, gyümölcseiket, magvait a teknősök, szárazföldi leguánok és a növényevő madarak előszeretettel fogyasztják és terjesztik. A kaktuszfák virágait látogató madarak a faj fő beporzói is, a szigeteken ugyanis alig találunk repülő rovarokat. opuntia1

A Galapagos szigetcsoport gyakori beceneve: a földi paradicsom. Ezt elsősorban különleges növény- és állatvilágával érdemelte ki, melyben fontos szereplők a szigetvilág kaktuszai.

Vízinövények beporzási stratégiái

 A virágos növények szaporodásának alapfeltétele a pollen bibére kerülése. Ennek biztosítására a növényvilágban a virágpor/pollen/ eljuttatásának különböző résztvevői és  mechanizmusai fejlődtek ki.  A közvetítőket figyelembe véve ismerünk:  szélporozta/anemofil-pl fűfélék/; vízbeporzású/hidrofil/;   rovarporozta/entomofil/;  és egyéb állatokkal porozódó/ zoofil /pl. csiga=malacofil, madár=ornithofil, hangya=mirmekofil stb/ növényeket. Vizinöv bep1 Számos vízinövény virága, virágzata kiemelkedik a víztükör fölé. Ezekben az esetekben a beporzás közvetítője gyakran a szél, vagy a vizes környezetben élő repülő rovarok /pl szitakötők/, melyeket a hínár vegetációban gyakori vízi boglárkák virágain, vagy a  békaszőlő félék/Potamogetonaceae/ víz fölé emelkedő füzérvirágzatain gyakran megfigyelhetünk. A vizes élőhelyek növényeinek egy részénél tehát a megporzás és a termések fejlődése független a víztől. A lehulló termések elterjesztésében azonban a víz itt is fontos szerepet játszik!

A valódi hidrofil  virágok beporzásában a víz mint közeg és közvetítő fontos szerepet játszik. Ez a speciális  megporzás  típus  értelemszerűen csak a vizes élőhelyeken, és a vízben élő növények  néhány csoportjánál figyelhető meg. Közöttük találunk kedvelt, ismert akváriumi dísznövényeket is,  így ez a különleges megporzás akár szemünk előtt is lejátszódhat a szobánkban egy üvegkádban. Vizinöv bep5 A víz által közvetített beporzásnál a pollen gyakran  a víz felszínén sodródva/ Vallisneria, Elodea, Cabomba/,  ritkábban  a vízfelszín alatt/ Zostera, Ceratophyllum, Najas/ a mélyben kerül a termőtáj bibe részére. A tengeri fűnél/ Zostera/ érdekes módon mindkét lehetőség előfordul. Ez döntően attól függ, hogy e tengerparti, sok helyen invazív növényfaj virágzata a felszínen, vagy a víztükör alatt mélyebben helyezkedik el. Megállapították, hogy ilyen esetekben a felszíni beporzás hatékonyabb.

A valódi vízbeporzású növények virágai általában egyivarúak, a növények zömmel egylakiak, vagyis a különböző ivarú virágok azonos egyeden fejlődnek. Érdekes, hogy a porzós virágok a termősök szintje alatt, mélyebben alakulnak ki. A virágtakaró táj erősen redukált, leegyszerűsödött. A  gyakran csupán portokokat tartalmazó porzós virágok virágzatba tömörülnek, míg a felettük található termős virágok többnyire magányosak. A legismertebb eltérés ettől a már említett tengeri fű/ Zostera/, amelynél az egyivarú virágok egy torzsavirágzathoz hasonló egyetlen fellevéllel/spatha/ részben takart  virágzatba rendeződnek! A porzós virágok ebben az esetben a virágzat alsó részén csoportosulnak és a termős virágok után jóval később érnek be/ proterogyn virágok/. A saját pollen így az adott virágzatban kifejlődött női virágok megtermékenyítésére alkalmatlan.Vizinöv bep2A virágzás kezdetén a porzós virágok leválnak a növényről, a felszínre lebegnek és csak a víz színén nyílnak fel a portokok. A hidrofil növények pollenjének nincs külső, sajátos mintázatú, sárga hidrofób sporopollenin tartalmú, ellenálló külső sejtfala. Az  un exine réteg teljesen hiányzik. Csupán a  belső  intine réteg világos, csillogó, ragacsos anyaga határolja a  virágpor szemeket, amelyek egymással könnyen összetapadva kisebb-nagyobb aggregátumokat/pollinium/ képeznek, néha egy pollenzsák teljes pollentartalma tapad össze egyetlen hosszúkás pollencsomaggá..

 A virágzási periódus kezdetén a Vallisneria/ Elodea fajok női virágai igen hosszú, spirálisan tekergő kocsány pórázaikkal a növényhez rögzítve zárt állapotban úsznak a felszínre, ahol kinyílnak és ekkor a felszínen kóválygó, úszó-lebegő pollencsomókkal megtörténik a megporzás. Feltételezik, hogy a virág kemotaktikus ingerrel „csalogat”. Vallisneriánál megfigyelték, hogy a polliniumok kezdetben lomhán imbolyogva, majd gyorsulva, egyre szűkülő körben mozognak a női virágok körül. Mintha egy örvény vonzásában mozognának, amelynek közepén a női virág áll!

 A megporzást követően a három tagú virág azonnal bezárul és a csavart kocsány a víz mélyére visszahúzza a beporzott virágot. Minden további folyamat: a megtermékenyítés, a magképzés és az áltermés kifejlődése és teljes érése a víztükör alatt történik.

A „liftezés” folyamata, nem egy lassú görbülés/ tropizmus/, inkább ide oda tartó kusza  intenzív tekeredés, és a helyhez kötött növények viszonylag gyors mozgásai közé sorolható. A mozgás mechanizmusa a sejtmembránok vízvezető képességének változásával függ össze/ un turgormozgás/.

 A valódi víz alatti beporzás azoknál a fajoknál működik, amelyek női virágai rövid kocsányúak, esetleg ülők és nem tudnak még rövid időre sem a felszínre emelkedni.Zostera koll A csökevényes porzós virágok fajoktól függően egészben, ritkábban csak  egyes részeik  a kiszakadt portokjaik jutnak a vízfelszínre. A Zostera pollensejtje egészen különös, egy irányban megnyúlt fonál alakú/ un conferroid pollen/, amely fonalas gombolyagokká kúszálódik. A trópusi  teknőchínár/Thalassia / gömb alakú pollenszemcséi gyöngysorhoz hasonló láncot alkotnak. Más fajoknál a már korábban említett pollen aggregátumok/ pollíniumok/ jelennek meg a portokok felszíni felnyílása után. A pollen tehát nem szóródik szét a viztükör felületén, hanem kisebb nagyobb csoportokat képez vizet köt meg, elnehezül és lassan alámerül, elsüllyed. A lassan lebegve alászálló pollencsoportok közül némelynek sikerül megtapadni a termők hosszan kinyúló bibéin és megtörténhet a víz alatti megporzás és megtermékenyítés.

 Az említett példákból is   világosan kitűnik, hogy a hidrofil fajok túlnyomó része  egyszikű vízinövény. A „őslágyszárú mintanövényeknek” is tekintett tócsagazfélék/ Ceratophyllaceae/ fajai mai elképzelések szerint az egyszikűekhez talán legközelebb álló hínár jellegű kétszikű vízinövények. Az ősi növénycsoport a modern APS rendszerekben alapi helyzetű és átmenetet képez  az egyszikűek és a valódi kétszikűek között. A tócsagaz/ más néven borzhínár/ fajok a sarkvidékek kivételével minden kontinensen előfordulnak. Hazánkban az Európában  általános mindkét fajuk honos. Az összes ismert Ceratophyllum faj sallangosan szeldelt, örvösen álló levelekkel rendelkezik, gyökereik nincsenek, a meder alján hajtásokkal rögzítik magukat, vagy a vízben lebegnek. Rövid kocsányú apró zöld lepellevéllel burkolt virágaik levélhónaljiak, egyivarúak, a növények egylakiak. A hím virágok sokporzójúak, a termő egyetlen termőlevél összenövéséből keletkezett, és hosszú kinyúló bibét visel.Vizinöv bep3A virágaik beporzása a víz alatt történik. Virágzáskor a hím virágok portokjai leszakadnak és általában zárt állapotban felúsznak a felszínre, ahol felnyílnak. . A pollenjük közvetlenül ritkán szóródik szét a víz alatt. A  felszínen a pollenszemek vizet megkötve alámerülnek, lassan lesüllyedve néhányuk kapcsolatba kerülhet a termős virágok kinyúló bibéjével és  a víz mélyén megtörténhet a sikeres megporzás. Az eltérés a  korábbi példáktól csupán annyi, hogy itt a pollenszemek nem képeznek összetapadt csoportokat polliniumokat.

 A higrofil növények virágzásbiológiája, megporzása másképpen érdekes. Itt nincsenek meseszép csali virágok, rovarcsapda trükkök, vagy bonyolult koevoluciós kölcsönhatások a virág és megporzója között.  Azonban a  vizi életmódhoz alkalmazkodás elegáns és hatékony megnyilvánulásait minden esetben megcsodálhatjuk.

 

.

Kaktuszfa ligetek a tengerparton

A Galápagos-szigeteken a földi bioszférában teljesen egyedülálló csodálatos állat és növényvilág található.  Évmilliókkal ezelőtt két kőzetlemez találkozása hozta létre ezt a varázslatos birodalmat  az Egyenlítő mentén.Galapagos3-30A szigetcsoport legidősebb  tagja 5-10 millió évvel ezelőtt bukkant elő, a legfiatalabbak pedig még napjainkban is alakulnak. A földkéreg lemezek mozgásának eredményeként 13 nagyobb, 6 kisebb vulkanikus sziget, és mintegy 100 sziklaszirt jött létre, melyek a Csendes-óceán keleti részén Dél-Amerika partjaitól kb. 950 km-re találhatók. Az ütközést kísérő vulkánkitörések során kiemelkedett szigetek felszíne ma jórészt egy megszilárdult lávaréteg. A bazalt vulkánokon kialakult szigeteken különös élővilág fejlődött ki, amely ma önálló fauna tartományt és önálló flóraterületet képez. Az itt honos növények 40 %-a, a hüllők 86 %-a, a madarak 75 %-a bennszülött faj/ endemizmus/. Galapagos3-10    Jelenleg öt jól elkülöníthető Opuntia alfaj/egyes kutatók szerint faj, mások szerint ökotípus!/ él a szigeteken. Az alapnak tekintett Opuntia echiops/subsp echios  a központi szigeteken/  pl Santa Cruz, Baltra/ szinte mindenütt honos. A subsp berringtonensis állományai Santa Fe szigetén, a subsp gigantea legszebb populációi az Academy Bay partjain, a subsp inermis  pedig a legnagyobb szigeten Isabelán gyakori. A felsoroltak mellett szinte bokornak is tekinthető subsp zacana  egyetlen Opuntia fajként kizárólag a peremvidéknek tekinthető távoli, a csoport központjától messze kieső Észak-Seymur szigeten él.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          Az elkülönítés az élőhelyek és a morfológiai különbségek alapján történt. Az elmúlt évek molekuláris genetikai/ organellum DNS szekvenciák, riboszóma gének szerkezete/ vizsgálatai azonban azt mutatták, hogy az itt élő különböző típusok genetikai állománya 95%-ban egyezik.

Ez azért érdekes, mert annak ellenére, hogy nincs jelentős genetikai eltérés a típusok között a Galapagos fügekaktuszok  hasonló adottságú élőhelyeken honos csoportjaiban is vannak kicsiny sűrűn tövises cserjék, 10-12méter magas/ subsp. gigantea/ vastag, erős  csupasz fényes törzsű, elágazó ágrendszerű  kaktusz fák és átmeneti hibrid alakok is. Lehet, hogy az erős morfológiai változékonyságnak még nem alakult ki a stabil genetikai háttere? A fajok szétválása szemünk előtt most történik!?opuntia

A kladódium egységekből modul szerűen felépülő Opuntia  kaktusz fa törzse általában az alapi részen több módosult hajtásrész összenövéséből jön létre. Fiatalon tövises, és  horgasan visszahajló vékony tüskéket/ un glochidák/ is visel a tövispárnákon. Az alacsonyabb, bokros formákon a tövisek és a glochidák lágyabbak. A magasabbra nyúló akár 10-12 m-es törzsek fokozatosan lecsupaszodnak, csak a tövispárnák/areolák/ szövetdudorai maradnak a fényesre kopott szakadozott idősebb korban gyakran üreges, odvas felszínükön. Törzsükben nem alakul ki a fákra jellemző szöveti szerkezet. A szilárdítást a rendezetten futó szállítónyalábok erős nyalábhüvely részei végzik. A radiális oldalirányú anyagmozgást bélsugarak hiányában a szállítókötegek kifelé futó elágazásai biztosítják. Az egész szállító és szilárdító rendszer parenchimatikus alapszövetbe ágyazódik. Évgyűrüs szerkezet híján a fák kora nehezen meghatározható. Általánosan elfogadott nézet, hogy akár 130-150 évig élhetnek.Galapagos3-29

A levélhez hasonló módosult hajtás/kladodium/ egységek elérhetik a 45cm hosszúságot és a 32cm szélességet. Levél eredetű egyenes merev töviseik  akár 10-12cm hosszúak. Virágaik a többi fügekaktuszhoz hasonlóan a kladódiumok peremein sorakoznak. Fügekaktusz álterméseik mérete elérheti a 8cm-t is.opuntia1

Az Opuntia kaktuszok kulcsfontosságú fajok a Galapagos-szigeteken különösen a kopár, száraz partvidékek    ökoszisztémáiban. A kladódiumok húsos alapszövete  egyfajta vízraktárnak tekinthető így a belőle lakmározó állatok szomjukat is oltják. A kaktuszfa törzsében könnyen kialakuló üregek, járatok különböző madarak búvó és fészkelő helyei. A növény számos itt élő faj fő táplálék forrása. Virágait, gyümölcseit, magvait a teknősök, szárazföldi leguánok és a növényevő madarak előszeretettel fogyasztják és terjesztik. A kaktuszfák virágait látogató madarak a faj fő beporzói is, a szigeteken ugyanis alig találunk repülő rovarokat.