A fekete áfonya a hangafélék /Ericaceae/ családjába tartozó lombhullató félcserje. Az északi félteke hűvös, csapadékos klímazónájában honos Észak-Eurázsiától Észak-Amerikáig. Savanyú talajú tölgyesek, bükkösök és fenyvesek lakója, gyakran behúzódik az ültetett fenyvesek szélére is. A mészkerülő, sekély talajú erdőkben általában csoportosan-tömegesen jelenik meg. Hazánkban kiterjedt áfonyások a Zempléni hegységben, Győr-Moson-Sopron /jórészt Sopron környékén/ és Vas megye/Őrség/ erdeiben lelhetők fel nagyobb területen, tipikus élőhelye az erdélyi havasok, az Alpok és Észak illetve Nyugat-Európa fenyéres vidékei..
Gazdagon elágazó, erősen bordás idősebb korban is zöld ágai könnyen legyökeresednek és így kedvező feltételek között a növény vegetatív úton nagy sarjtelepeket képezve is terjed. .Szórtan álló ellipszis alakú, vagy kihegyezett tojásdad levelei fényes zöldek, kopasz-bőrneműek, a szélük finoman fűrészes.
Április közepétől júniusig virágzik. A lecsüngő kocsányú, forrt szirmú rendszerint magánosan álló virágok a felsőbb levelek hónaljából erednek. Az alsó részén gömbös, pocakos korsóhoz hasonlítható halványzöld, vöröses párta a torkánál elszűkülő. A szabadon álló porzók kétkörösek/5+5/ és páros szarvszerű függeléket viselnek. A magház öt termőlevélből fejlődik ki, alsó állású. A termés az alsóállású magház miatt szigorúan véve csúcsán lapított álbogyó, – a mindennapok gyakorlatában egyszerűen kékesfekete színű hamvas bogyónak nevezik, – felső részén a csészelevelek maradványaival. A húsos termés belsejében több barnásvörös, csillogó héjú magot tartalmaz. Az érett bogyó gömbös, feketés-kék, hamvas, szagtalan, íze édes-savanykás, összehúzó utóízzel, rendkívül egészséges.
Fő érési szezonja július-szeptemberre tehető, de egészen az első fagyok beálltáig érlel gyümölcsöt. A humuszban gazdag talajon kertészetekben termesztett áfonyacserjék bogyói általában nagyobb méretűek a vadon termőkénél, azonban a vad bogyók tápértéke magasabb termesztett társaikénál.
Ezer éves írásos dokumentumok tanúskodnak a fekete áfonya termésének használatáról az európai népi gyógyászatban. É-Európában hagyományosan a szárított termésből készült erős főzetet a középkorban járványos hasmenések kezelésére alkalmazták. Dél Európában főleg keringési és szemészeti betegségeket kezeltek vele, emellett a leveleit régóta vízhajtóként használták. A fekete áfonya ma is jelentős szerepet tölt be a hagyományos természetgyógyászatban, ahol termését és levelét egyaránt hasznosítják.
A hatályos VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben a fekete áfonya száraz (Myrtilli fructus siccus) és a friss (Myrtilli fructus recens) termése is megtalálható, a levéldrog azonban hivatalosan nem szerepel.
A friss fekete áfonya termés jellemző hatóanyagai az antocianinok / cianidin, malvidin/, az álbogyók kék színe a delfinidin antocián vegyület különböző cukrokkal képzett glükozidjainak tulajdonítható. Található még a friss termésben pektin, flavonoidok, növényi savak, köztük citromsav és aszkorbinsav/ C-vitamin/. A szárított termés jelentős mennyiségű katechin típusú cserzőanyagot tartalmaz . A levelekben katechin típusú cseranyagokat és proantocianin vegyületeket találumk.. A friss gyümölcs antocián vegyületei csökkentik a kapilláris erek permeabilitását, mikrocirkulációs zavarokban és vénás keringési elégtelenségben kedvező hatásúak. Az antociánok antioxidáns hatásukkal, mérséklik a szem oxidatív károsodását.
A fekete áfonya szárított terméséből készített teát magas cseranyag tartalma miatt belsőleg akut, nem specifikus bélhurutban alkalmazzák. Lokálisan szájüreg és torok-nyálkahártya gyulladásnál öblögető szerként ajánlják. Hasmenés kezelésére csak a száraz drog használható, a friss termés hasmenést okozhat. A levéldrogot vércukor és vérnyomáscsökkentő, valamint vizelethajtó teaként fogyasztják. Leveleinek vércukorszint-csökkentő hatását régóta feltételezik, a népgyógyászat „fekete inzulinként” is emlegeti. Ennek tudományos értékű igazolása azonban még nem történt meg bár állatkísérletekben leírtak már eredményeket a cukorbetegséggel járó tünetek áfonylevéllel történt enyhítéséről.