Seljalandsfoss – Egy séta a vízfüggöny mögött

A sablon és közhelyek szerint Izland a jég és a tűz országa, de legalább annyira a vízesések földje is. A sziget közepéről eredő folyók rövidek, hamar elérik a tengert és az erős vulkáni tevékenység szabdalta felszínen a szintkülönbségeket gyakran vízesésekkel „ugorják át”. Ismerünk hatalmas vízhozamú óriásokat, mellettük azonban sok időszakos zuhatag is a táj szépségeit fokozza.

A Seljalandsfoss Izland egyik híres,festői szépségű  elegáns vízesése. A “foss” szó önmagában vízesést jelent, kiejteni is úgy kell, ahogyan írják.

Egy lapát szerű kiugró széles, lapos bazalt szikláról, negyven méter magasból zuhan le a víz, amely  a sekély alázuhanó folyócska miatt ezernyi apró cseppre porlik, az errefelé nem túl gyakori napsütésben a szivárvány színeiben pompázik. A látogatók biztonságosan bemehetnek a lezuhanó víz mögé és  vízfüggöny mögül   leskelődhetnek,nézhetik a tájat, fotózhatnak. A vízesések mindig nagy hatással vannak az emberre, van bennük valami megindító, végzetszerű  és varázslatos. Emlékeztetnek arra, hogy mennyire kis pöttyök vagyunk a természet nagy palettáján. A Seljalandsfoss  más,- amellett hogy lenyűgöz inkább felemel bája, könnyedsége, tiszta kedves hangja. Mint Mozart zenéje!

A bejegyzés kategóriája: A Természet Világa
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.