Vastagodás típusok fásszárú egyszikűeknél

Az egyszikű növények zöme  másodlagosan nem vastagodik, mivel szárukban az osztódó szövet/kambium/ hiányzik,  kollateláris zárt nyalábok vannak szórt elrendezésben. Az un  fásszárú egyszikűeknél azonban sajátos, kizárólag az adott csoportra jellemző másodlagos vastagodás típusokat találunk.

1.– A fás szárú egyszikűek legnagyobb csoportját a pálmák alkotják. Habitusuk rendkívül jellemző:  a különlegesen szerveződött pálmatörzs, amely egy általában nem elágazó, sudár, végig  a talajszinttől a hajtáscsúcsig csaknem azonos vastagságú fásodott, szilárd és ugyanakkor rugalmas tengely a tetején egy levélkoronával, amelyben egy adott időben megjelennek a fajra jellemző terjedelmes virágzatok.

 A pálmaszár növekedését a pálmanövény tenyészőcsúcsa vezérli. A levélkoszorú kialakulását biztosító levélkezdeményeket/primordiumok/, valamint  a virágkezdeményeket létrehozó egyetlen hatalmas/akár több 10 cm átmérőjű!/ tenyészőkúp zóna a szár  csúcsán található a levélüstök takarásában. A pálmák tenyészőcsúcsa rendszerint a hajtástengely teljes átmérőjét megközelítve kiszélesedik. Közepe táján azonban a többi zárvatermőtől eltérően kráterszerűen kissé behorpad. Itt találjuk a többi zárvatermő hajtáscsúcsához hasonlóan az intenzíven osztódó iniciális sejtcsoportokat, a belőlük fejlődő szerv és szövetképző elsődleges merisztémákat és mindezek alatt az un nyugvó centrumot. Sajátos módon a pálma növény egyedeken a pálmatörzs csúcsán csupán egyetlen  nagy méretű különös szerveződésű rügy található.

 A tenyészőcsúcs osztódó sejtjeinek egy részét alkotják a “kráter” felső peremén körben helyet foglaló un oldal/laterális/ merisztéma csoportok, amelyekből kifelé/felfelé/ a fajra jellemző levélkezdemények/primordiumok/, majd később a virágok fejlődnek.  A  primer osztódó szövet túlnyomó részét a prokambium palást alkotja, melynek sejtjei lefelé/befelé/ periklin /felszínnel párhuzamos/ falakkal intenzíven osztódnak és kollaterális zárt nyalábokat, valamint alapszövetet  hoznak létre. A nyalábok háncsrészét egy rendkívül fejlett, erős, a nyaláb méretét többszörösen felülmúló háncsszklerenchima rész övezi. Az így kialakult kötegelt kábelhez hasonló szerkezet biztosítja a pálmatörzs rugalmas szilárdságát.

A fásodott, szekunder jelleget viselő pálmatörzs szerkezet tehát primer osztódó szövetből fejlődik  a vastagodás primer jellegű,  másodlagos osztódó szövetet a pálmatörzsben nem találunk

A pálmák fatörzsét kívülről szorosan záródó sejtek néhány sora takarja  A para jellegű anyagok  sejtfalakba rakodásával kialakult peridermához hasonló másodlagos védőszövetben azonban  a valódi másodlagos bőrszövetre jellemző szövetrétegek/parakambium, illetve felloderma/ hiányoznak és az átszellőztetést biztosító  képződményeket/lenticellák/ sem találjuk. A védőszövetben a lehullott levelek alapi részének hegei/levélripacsok, esetleg különböző kinövések is találhatók. A pálmatörzset gyakran az elhalt levelek alapi részének maradványa is fedi.

Yoshue fa- Yucca brevifolia

2.– Kevés egyszikű növény – pl  bizonyos Yucca és Aloe  fajok, a  sárkányfák,  több  Cordyline és Sansavieria faj,  vagy a  pirítógyökér és a jamszgyökér    szára is képes másodlagos vastagodásra. Ezeknél  a fajoknál azonban elsősorban  a szórt edénynyaláb-elrendeződés és a nyalábokból hiányzó kambium okán  egy speciális  másodlagos osztódó szövetből álló szárgyarapító rendszer alakul ki a kéreghatár zónában.

Ezt a  szárvastagodás formát a sárkányfa/Dracaena/ nemzetség tudományos neve után „dracaenoid” megvastagodásnak nevezik: a ritka tipusban a kéregrész alatt a kéreghatár/endodermisz-periciklus/ övezetben alakul ki egy új gyarapító szövet –  másodlagos merisztéma, speciális kambium – , amely befelé, a törzs tengelye irányában termeli a szórtan elhelyezkedő  összetett és zárt szállító nyalábokat   és emellett a  belső alapszövet sejtjeit,  míg kifelé a kéreg/kortex/ elemeit gyarapítja. A másodlagos nyalábokban a xilémelemek tracheidák, hossza az összenövésekkel 15–40-szeresre nőhet. A faparenchima és a floém csak kevéssé vagy egyáltalán nem nyúlik meg. A kortex másodlagos parenchima sejtjei vékony falúak, és gyakran kristályokat tartalmaznak.

Lassú növekedésük miatt a másodlagosan vastagodó, elágazó törzsű sárkányfák, Yucca fák/pl Józsue fa/  a pálmákhoz viszonyítva közepes vagy kis termetűek maradnak. Egyes példányaik akár ezer évig is elélhetnek. Koruk nehezen becsülhető, mivel a szivacsos-rostos szerkezetű törzs nem képez  a kétszikűekre jellemző évgyűrűs szerkezetet;  a sárkányfáknál pl az életkor meghatározásában a virágzások gyakorisága (évesnél ritkább), illetve a korona elágazások száma szolgálhat támpontul.

3.–Az áltörzs/pszeudoszár, vagy levéltörzs/ egy központi hajtástengely körül  koncentrikus körökben elhelyezkedő, szorosan egymásba  illeszkedő levélhüvelyekből fejlődik. Többek között a banánfélék, gyömbérvirágúak és a Strelitzia fajoknál fordul elő. A fiatal növény hajtástengelye rendszerint egy rizómából hajt ki, ezt veszik körül később a levelek egymáshoz szorosan illeszkedő elszáradt alapi részei. Valójában a törzs az évek során elszáradt levélalapokból és levélnyél maradványokból  áll, amelyek szorosan borítják egymást és körbefogják a vékony lágyszárú központi tengelyt. Középen tör elő mindig a legújabb friss levél, illetve a virágzat is.

 

 

 

 

Kategória: blog | Címke: , , , , , , , , , | Vastagodás típusok fásszárú egyszikűeknél bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A „Dracaenoid” típusu szárvastagodás

A sárkányvérfára az egyszikű  fás szárú növények között ritkaságként jellemző, hogy, a növény törzse másodlagos megvastagodásra képes. Az itt fellépő speciális növekedési formát a faj tudományos neve után „dracaenoid” megvastagodásnak nevezik: ebben a ritka tipusban a kéregrész alatt alakul ki egy másodlagos gyarapító szövet – merisztéma – , amely befelé, a törzs tengelye irányában termeli aszórtan elhelyezkedő  összetett és zárt szállító nyalábokat   és az  belső alapszövet sejtjeit,  míg kifelé a kéreg elemeit gyarapítja.

Lassú növekedésük miatt a másodlagosan vastagodó, elágazó törzsű üstökösfák közepes vagy kis termetűek maradnak. Egyes példányaik akár ezer évig is elélhetnek. Koruk nehezen becsülhető, mivel a szivacsos-rostos szerkezetű törzs nem képez  a kétszikűekre jellemző évgyűrűs szerkezetet;  a sárkányfáknál az életkor meghatározásában a virágzások gyakorisága (évesnél ritkább), illetve a korona elágazások száma szolgálhat támpontul.

Kategória: Botanikai szemléltető | Címke: , , | A „Dracaenoid” típusu szárvastagodás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A halofita növények sókiválasztása

A sótűrő – szaknyelven  halofita  – növények  a szárazföldi  virágos növények egy ökológiai alapon jól elkülönült csoportját képviselik. Tagjaik  hatékonyan alkalmazkodtak a sóban gazdag élőhelyekhez: a fél-sivatagokhoz,  a sós mocsarakhoz  és a  tengerpartokhoz.  Ezeken az élőhelyeken  a    néha extrém magas sótartalom feltételei mellett  is képesek a fajra jellemző módon  növekedni , fejlődni, szaporodni, fennmaradni.

Sós élőhelyről általában akkor beszélünk, ha a talajban a NaCl-koncentráció 0,5% vagy ezt meghaladó érték (a tengervíz NaCl-tartalma 3-5%, kb. 0,5 mol/l). A magas sótartalom egyrészt a növények számára stresszt okozó toxikus ionhatás, másrészt a közvetlen környezet ozmotikus potenciáljának növelésével csökkenti a növények számára hozzáférhető víz mennyiségét  Emellett a talaj magas nátriumion-koncentrációja rontja a talaj fizikai tulajdonságait pl tömöríti a talajszerkezetet, csökkenti a kicserélhető tápelemek mennyiségét, a felvehető víz tartalmat  stb.

Számos   halofita növény a levélfelületén lévő speciális sókiválasztó rendszer segítségével sajátos sókiválasztással szabadul meg a  felesleges és toxikus hatású konyhasó/ nátrium és klorid/ ionoktól.  A klasszikus  mirigyekkel történő un exogén  kiválasztással szemben itt egy másféle elválasztásról beszélünk, melyet a szekréciótól eltérően újabban rekréciónak neveznek; ekkor a növény úgy választja ki az anyagokat, ahogyan felvette azokat.

Az egyes halofiták sókiválasztó képződményei  a faj rendszertani helyzetétől függően eltérő felépítésűek, működésük lényege azonban hasonló:  a folyamat kezdetén a kiválasztó sejtbe irányuló,  jelentős mennyiségű anyagcsere energiát/ATP/ igénylő,  aktív nátrium iontranszport  megnöveli a sejt ozmotikus értékét és csökkenti a vízpotenciálját. Ennek következtében egy sejtbe történő  passzív vízmozgás  jön létre. A sejtmembrán vízvezető csatornáin/akvaporin/ megvalósuló  gyors vízbeáramlás miatt a kiválasztó sejtekben megnő a belső hidrosztatikus nyomás/turgor/, amely hajtóerőként működik és kifelé nyomja a vizet és a benne oldott anyagokat( jelen esetben elsősorban a konyhasó ionokat). A kiválasztó képződmény oldalában található sajátos sejtfalvastagodások és az ide berakódott paraszövet megakadályozzák az oldalirányú, vagy visszafelé történő vízkiáramlást. A sóoldat  így a legkisebb ellenállást mutató felszín irányába mozog és megtörténik a  levél felszínén a kiválasztás.

A felületi sókiválasztás  legegyszerűbb képviselői a mindössze két-három sejtből álló a levelek bőrszövetében fejlődő, általában szabad szemmel is megfigyelhető különböző  nagyságú  világos gömböcskék az un hólyagszőrök.  Az epidermiszből  kiemelkedő hólyagok többnyire szürkés színű enyhén érdes, lisztes tapintású bevonatot képeznek a levélfelszínen. Ezek a speciális, néhány sejtből álló módosult epidermális szőrök/trichomák/  sókiválasztó/sóleadó szerepet látnak el és a hazai flórában is találkozhatunk velük a libatopfélék/Chenopodiaceae/ családban.

Egyszerű esetben/ pl kristályvirág féléknél/ az epidermisz sejtrétegben  elhelyezkedő alapi/bazális/ sejtből és egy hozzá kapcsolt  a felszínből kiemelkedő  gömbszerű  feji sejtből állnak. A laboda/Atriplex/ fajoknál gyakran a két sejt között egy közvetítő harmadik sejt/un nyaki sejt/ is található/1.ábra/ 

A felső hólyagsejt térfogatának nagy részét hatalmas központi helyzetű vakuolum foglalja el,  amelyben a  nátrium klorid kiválasztás és raktározás történik. Az alapi és a nyélsejtek élénk, intenzív anyagcseréjűek, belső membránokban és mitochondriumokban gazdagok, sejtfalaikban számos gödörkés  vastagodást találunk, melyek a sejtek közötti transzportban fontos szerepet játszanak.

A nátrium és klorid ionok kivonása a hólyagsejt  nagy centrális vakuolumát határoló membránban/tonoplaszt/ történik. Itt találjuk azokat a speciális, szelektív nátrium ion-szállító csatornákat, amelyek jelentős  mennyiségű ATP felhasználásával gyűjtik be a nátrium ionokat a vakuolumba.  A nátrium felvétel tehát membrán ATP-ázok által közvetített  aktív transzport folyamat, lényegében egy nátrium ion- proton ioncsere. A klorid anionok felvétele külön úton más mechanizmussal történik és nem igényel közvetlen ATP felhasználást. A töltésegyensúlyt ugyanakkor ez utóbbi   folyamat biztosítja.  Az ionakkumuláció természetesen növeli a hólyagsejtek ozmotikus értékét, amely egy gyors  passzív vízfelvételt eredményez. A belső hidrosztatikus nyomás növekedése pedig gyakran vezet a hólyagsejt szétszakadásához. A felszínre jutott sóoldat beszáradva kristályokat képez, esetleg  a csapadék mossa le a növényről. Gyakran előfordul, hogy a sóval telt hólyagszőr felrepedése előtt  a nyaki részen lehajlik, később letörik és lehull a talajra.

 A bonyolultabb felépítésű sómirigyek rendszerint a  bőrszövetbe mélyednek, egy epidermisz gödör mélyén ülnek. A kiválasztott sócsepp nem terül szét a felszínen, az oldat vize fokozatosan elpárolog, a sókristályok kiválnak és a folyamatos kiválasztás/rekréció/ következtében fokozatosan gyarapodnak. Egy kiadós eső, vagy a dagály hullámai mossák le a sót időnként a levélfelszínről.

A  sómirigyek legegyszerűbb típusát az atlanti partok sós mocsaraiban tömeges, nálunk kedvelt díszfűként ültetett Spartina/Cordgrass-Zsinegfű/ fajok levelein  figyelhetjük meg. A sókiválasztó rendszer felépítése ezekben a fajokban a más növényekben vizet kiválasztó hidatodákhoz hasonlít. A sóvirág/Limonium/  és a mangrove fajok/pl Avicennia/ összetett felépítésű  sómirigyei adják általában az iskolapéldát a növényi sókiválasztás bemutatásához.

A több sejtből álló kiválasztó rendszer alsó-oldalsó/bazális-laterális/ részén találjuk az un gyűjtősejteket. Ezekből a sejtfal plazmodezmákon át citoplazma hidakon un szinplaszt transzporttal jut az oldat a központi helyzetben álló hengeres, sugarasan elrendezett  tényleges kiválasztó sejtekbe/un szekréciós sejtek-sugársejtek/.  Az egyirányú oldat kiáramlást, az oldalirányú, esetleg visszafelé történő vízmozgást a rendszert oldalról és alulról övező vastagodott, parásodott sejtfalak  vízgátként biztosítják. A sómirigyeket gyakran felül egy pórusokkal átlyuggatott, fordított tányérhoz hasonlítható kuti- kula sapka is védi.  A  tényleges kiválasztás a pórusokon keresztül történik.  Több fajnál nem sikerült kimutatni ezt a perforációt, ilyenkor a kuti-kula lemez és a szekréciós sejtek falai között halmozódik a kiválasztott anyag, és a fedőréteg  felrepedésével kerül a szabadba/2.ábra/

A sókiválasztás –  elsősorban a jelentős nátrium iontranszport miatt – rendkívül energia igényes ugyanakkor azonban hatékony folyamat. A Tamarix fajoknál például a számítások szerint egy mol konyhasó kiválasztásához mintegy 20-25 mol ATP szükséges. Az Atriplex fajok a felvett sóionok több mint 80%-át ki tudják választani  a hólyagszőrökön keresztül.

A sómirigyek száma is nagyon eltérő lehet a levelekben. Míg a sóvirágnak/Limonium/  3000 sómirigye lehet cm²-enként, addig a pázsitszegfűnél (Armeria maritima) csupán 590 sómirigyet, a bagolyfűnél  (Glaux maritima) 800 sómirigyet számoltak össze egy cm² felületen.

A sómirigyek lehetővé teszik számos halofiton, különösen a sós élőhelyeken előforduló nem szukkulens halofitonok – pl. Plumbaginaceae- (Limonium spp., Statice spp.) és Tamarix-fajok  vagy mangrove növények(pl Avicennia)– számára, hogy aktívan megszabaduljanak a felesleges sótól, és ezáltal megakadályozzák a nagy mennyiségű és toxikus sókoncentrációk kialakulását a szövetekben.

Kategória: blog | Címke: , , , , , , , | A halofita növények sókiválasztása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szövettan – sómirigyek

Számos  magas sótartalmú  élőhelyen honos un halofita növény a levélfelületén lévő speciális sómirigyek segítségével sajátos sókiválasztással szabadul meg a  felesleges és toxikus hatású konyhasó/ nátrium és klorid/ ionoktól.  A klasszikus  mirigyekkel történő un exogén  kiválasztással szemben itt egy másféle elválasztásról beszélünk, melyet a szekréciótól eltérően gyakran rekréciónak neveznek; ekkor a növény úgy választja ki az anyagokat, ahogyan felvette azokat.

Az egyes halofiták sómirigyei  a faj rendszertani helyzetétől függően eltérő felépítésűek, működésük lényege azonban hasonló:  a folyamat kezdetén a kiválasztó sejtbe irányuló,  jelentős mennyiségű anyagcsere energiát/ATP/ igénylő,  aktiv transzport  ionmozgás megnöveli a sejt ozmotikus értékét és csökkenti vízpotenciálját. Ennek következtében egy sejtbe történő  passzív vízmozgás  jön létre. A sejtmembrán vízvezető csatornákon/akvaporin/ megvalósuló  gyors vízbeáramlás miatt a kiválasztó sejtekben megnő a belső hidrosztatikus nyomás/turgor/, amely belső hajtóerőként működik és kifelé nyomja a vizet és a benne oldott anyagokat, jelen esetben elsősorban a konyhasó ionokat. A sómirigy képződmény oldalában található sajátos sejtfalvastagodások és a berakódott paraszövet megakadályozzák az oldalirányú, vagy visszafelé történő vízkiáramlást. A sóoldat  így a legkisebb ellenállást mutató felszín irányába mozog és megtörténik a  levél felszínén a kiválasztás.

Hasonló  mechanizmussal történik a sókiválasztás a hólyagszőrökben a Chenopodiaceae családban is azzal a különbséggel, hogy ott az oldalirányú, vagy a visszafelé történő vízmozgást az alapi és nyaki sejt  sajátos sejtfalvastagodásaiba rakódott víztaszító paraanyagok akadályozzák meg.

 A sómirigyek legegyszerűbb típusát az atlanti partok sós mocsaraiban tömeges, nálunk kedvelt díszfűként ültetett Spartina/Cordgrass-Zsinegfű/ fajok levelein  figyelhetjük meg. A sókiválasztó rendszer felépítése ezekben a fajokban a más növényekben vizet kiválasztó hidatodákhoz hasonlít.

A sóvirág/Limonium/  és a mangrove fajok/pl Avicennia/ összetett felépítésű  sómirigyei adják általában az iskolapéldát a növényi sókiválasztás bemutatásához.

A sómirigyek rendszerint a  bőrszövetbe mélyednek, egy epidermisz gödör mélyén ülnek. A kiválasztott sócsepp nem terül szét a felszínen, az oldat vize fokozatosan elpárolog, a sókristályok kiválnak és a folyamatos kiválasztás/rekréció/ következtében fokozatosan gyarapodnak. Egy kiadós eső, vagy a dagály hullámai mossák le a sót időnként a levélfelszínről.

A több sejtből álló kiválasztó rendszer alsó-oldalsó/bazális-laterális/ részén találjuk az un gyűjtősejteket. Ezekből a sejtfal plazmodezmákon át citoplazma hidakon un szinplaszt transzporttal jut az oldat a központi helyzetben álló hengeres, sugarasan elrendezett  tényleges kiválasztó sejtekbe/un szekréciós sejtek-sugársejtek/.  Az egyirányú oldat kiáramlást, az oldalirányú, esetleg visszafelé történő vízmozgást a rendszert oldalról és alulról övező vastagodott, parásodott sejtfalak  vízgátként biztosítják. A sómirigyeket gyakran felül egy pórusokkal átlyuggatott, fordított tányérhoz hasonlítható kuti- kula sapka is védi.  A  tényleges kiválasztás a pórusokon keresztül történik.  Több fajnál nem sikerült kimutatni ezt a perforációt, ilyenkor a kuti-kula lemez és a szekréciós sejtek falai között halmozódik a kiválasztott anyag, és a fedőréteg  felrepedésével kerül a szabadba

A sómirigyek száma is eltérő lehet a levelekben. Míg a sóvirágnak 3000 sómirigye lehet cm²-enként, addig a pázsitszegfűnél (Armeria maritima) csupán 590 sómirigyet, a bagolyfűnél  (Glaux maritima) 800 sómirigyet számoltak össze egy cm² levélfelületen.

A sómirigyek lehetővé teszik számos halofiton, különösen a sós élőhelyeken előforduló nem szukkulens halofitonok – pl. Plumbaginaceae– (Limonium spp., Statice spp.) és Tamarix-fajok – számára, hogy aktívan megszabaduljanak a felesleges sótól, és ezáltal megakadályozzák a toxikus sókoncentrációk kialakulását a szövetekben.

Kategória: Botanikai szemléltető | Címke: , , , , , | Szövettan – sómirigyek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hólyagszőrök

Hólyagszőrök    ———–Sókiválasztó hólyagszőröcskék

A  hólyagszőrök  a sótűrő növények/halofiták/ néhány csoportjában  a levelek bőrszövetében fejlődő, általában szabad szemmel is megfigyelhető különböző  nagyságú  világos gömböcskék.  Az epidermiszből  kiemelkedő hólyagok többnyire szürkés színű enyhén érdes, lisztes tapintású bevonatot képeznek a levélfelszínen. Ezek a speciális, többnyire 1-3 sejtből álló módosult epidermális szőrök/trichomák/  sókiválasztó/sóleadó szerepet látnak el és a hazai flórában is találkozhatunk velük a libatopfélék/Chenopodiaceae/ családban.

Egyszerű esetben/ pl kristályvirág féléknél/ az epidermisz sejtrétegben  elhelyezkedő alapi/bazális/ sejtből és egy hozzá kapcsolt  a felszínből kiemelkedő  gömbszerű  feji sejtből állnak. A laboda/Atriplex/ fajoknál gyakran a két sejt között egy közvetítő harmadik sejt/un nyaki sejt/ is található.

A felső hólyagsejt térfogatának nagy részét hatalmas központi helyzetű vakuolum foglalja el,  amelyben a  nátrium klorid kiválasztás és raktározás történik. Az alapi és a nyélsejtek élénk, intenzív anyagcseréjűek, belső membránokban és mitochondriumokban gazdagok, sejtfalaikban számos gödörkés  vastagodást találunk, melyek a sejtek közötti transzportban fontos szerepet játszanak.

A nátrium és klorid ionok kivonása a hólyagsejt  nagy centrális vakuolumát határoló membránban/tonoplaszt/ történik. Itt találjuk azokat a speciális, szelektív nátrium ion-szállító csatornákat, amelyek jelentős  mennyiségű ATP felhasználásával gyűjtik be a nátrium ionokat a vakuolumba.  A nátrium felvétel tehát membrán ATP -ázok által közvetített  aktív transzport folyamat A klorid anionok felvétele külön úton más mechanizmussal történik és nem igényel közvetlen ATP felhasználást. A töltésegyensúlyt ugyanakkor ez a folyamat biztosítja.  Az ionakkumuláció természetesen növeli a hólyagsejtek ozmotikus értékét, amely egy gyors  passzív vízfelvételt eredményez. A belső hidrosztatikus nyomás növekedése pedig gyakran vezet a hólyagsejt szétszakadásához. A felszínre jutott sóoldat beszáradva kristályokat képez, esetleg  a csapadék mossa le a növényről. Gyakran előfordul, hogy a sóval telt hólyagszőr felrepedése előtt  a nyaki részen lehajlik, később letörik és lehull a talajra.

A sókiválasztás –  elsősorban a jelentős nátrium iontranszport miatt – rendkívül energia igényes ugyanakkor azonban hatékony folyamat. A Tamarix fajoknál például a számítások szerint egy mol konyhasó kiválasztásához mintegy 20-25 mol ATP szükséges. Az Atriplex fajok a felvett sóionok több mint 80%-át ki tudják választani  a hólyagszőrökön keresztül.

Kategória: Botanikai szemléltető | Címke: , , , , , , | Hólyagszőrök bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ahol a víz minden cseppje kincset ér

“Hogy lásd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell” – hangzik fel  Zorán ismert dalában.

Hazánk  legnagyobb részén magától értetődő természetes dolog, hogy igény esetén egyszerűen odasétálunk a csaphoz, megnyitjuk, és máris jön a jó minőségű ivóvíz. Isszuk, főzünk, tisztálkodunk, takarítunk vele és emellett még sok más célra is használjuk…   Kétségtelen helyenként a víz túl kemény, vagy néha klóros, esetleg arzénes,   tartalmazhat sok mangánt, vasat, ólomszennyezést is, ám ezek figyelembe vételével is  szerencsés helyzetben vagyunk itt, Európa szívében, ha vízről, ivóvízről van szó.

A mindennapi vízhasználat a fejlett országok polgárai számára napjainkban  alapvető adottság, ám sok helyen a világban egyáltalán nem  természetes dolog az, hogy megnyitjuk a csapot és folyik a tiszta víz életünk és civilizált környezetünk egyik legfontosabb alappillére. Az egészséges, jó víz kincs, érték, hiszen a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz elengedhetetlen az egészséges  élethez,  a jólétünkhöz, fennmaradásunkhoz.

Köztudott, hogy a vízhiány napjainkban Földünk számos területén jelent súlyos problémát A tiszta ivóvízhez való hozzáférés például Afrika legsúlyosabb gondjai közé tartozik. Etiópia sok nehézséggel küzdő, de rendkívül dinamikusan fejlődő afrikai ország. A természet bőkezűen ellátta értékekkel, lenyűgöző látnivalókkal, történelmi múltja is bámulatosan gazdag. Ugyanakkor a hatalmas ország óriási kiterjedésű kietlen, száraz szavannás, bozótos területein óriási gond a vízhiány.

A Dél-etióp területeken élő embereknek naponta akár 10-15 kilométert kell gyalogolniuk az ivóvízért. A vízkincset rejtő kutak sárga műanyagkannás vándorai – általában nők és gyermekek – rendszerint  korán reggel indulnak és több óra múlva térnek vissza a teli általában 20-literes kannákkal a hátukon.

A vizeskanna is könnyebb, ha együtt visszük – Etiópia

 A kutak környékén már napkeltekor  nagy a jövés-menés. Egy-egy kút fontos  közösségi hely is. Egy kút az információ-, és eszmecsere szempontjából is jelentős hely.  A vízre várók amíg sorra kerülnek sok mindent megbeszélhetnek. A piacok mellett a kutak az itteni közösségi élet rendszeres színterei. Afrika kietlen területein sokszor az egyedüli vízforrást jelentik ezek a leggyakrabban pumpás rendszerű kutak, amelyeknek azonban legalább harmada működésképtelennek bizonyul, amikor szükség lenne rá.

 A képeken azt látni, hogy a nők és a gyerekek hordják naponta több kilométerről az ivóvizet. Miért nem segítenek ebben a nehéz fizikai munkában a férfiak? Mi ennek az oka?

 

A nők és gyermekek naponta akár több mint tíz kilométert gyalogolnak húszkilós kannákkal a hátukon, hogy tiszta vízhez jussanak a családok.  Valószínű ez a szokás pusztán egy törzsi tradíció. A hagyományos munkamegosztás szerint a hasonló feladatok a nőkre várnak. A férfiak vállukra vetett Kalasnyikovval őrzik a nyájat. Védik a ragadozóktól, vagy a fosztogató bandáktól.

 

A víz töredéke fogyasztható. A Föld felületének 71 százalékát víz borítja, ennek körülbelül 2,5 százaléka édesvíz, a többi a tengerek, óceánok sós vize. Az édesvízkészlet gleccserek és állandó hótakaró formájában található részét nem számítva az édesvíz 98 százaléka felszín alatti víz.

Annak tudatában, hogy Földünk vízkészletének valójában csak 2%-a alkalmas fogyasztásra vagy öntözésre, ez elég riasztó adat – hiszen ha ilyen kevésből kell gazdálkodni, hogyan oldjuk meg a jövőben, ha már most is milliók szenvednek hiányt?

Jelenleg több olyan intézkedés is folyik, melynek köszönhetően némileg le tudjuk lassítani ezt a folyamatot: ilyen például a vizek sótlanítása, vagy a szennyvíz tisztítása. Azt viszont semmiképpen ne felejtsük el, hogy mi magunk is sokat tehetünk készleteink megőrzésének érdekében – a víz valódi kincs, az élet feltétele. Ne pazaroljuk hát feleslegesen, minden csepp számít

Bár hazánkban egyelőre elég víz jut emberi fogyasztásra, nem árt ügyelnünk a fogyasztási szokásokra. Mosogatás, fürdés, fogmosás, locsolás közben figyeljünk a mértékre, és ne pazaroljuk azt, ami nekünk megadatott, de másoknak valódi, ritka kincs, és mindannyiunk számára életünk egyik alapfeltétele.  

 

!

 

 

 

Kategória: blog | Ahol a víz minden cseppje kincset ér bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Zipaquirá – a Sókatedrális

Zipaquirá egy öreg kisváros Columbiában, a konkvisztádorok érkezése előtt muisca indiánok lakták. A város nevének jelentése az indiánok nyelvén: az uralkodó földje

A  város legnagyobb látványossága a  muisca indiánok ideje óta működő híres sóbánya, amelyből fénykorában több kősót termeltek ki, mint a híres európai sóbányákból (Parajd, Wieliczka, Hallstadt stb.) együttvéve. Maga a bánya Zipaquirá központjából 15 perces sétával elérhető. Egyedül álló látványossága  a sóbányában kialakított „só-katedrális”/Catedral de Sal/. 

A bányászok először csak egy  kisebb szentélyt faragtak ki a hegy mélyében, ezt az első sókatedrálist 1954-ben fejezték be.

A bánya továbbra is működött, mígnem az üzemet veszélyesnek találták a katedrális szerkezeti épsége és biztonsága szempontjából  és 1990-ben bezárták. 1991-ben José Maria Gonzales helyi építész  a régi alatt 60 méterrel mélyebben egy új katedrálison kezdett dolgozni, amely 1995-ben készült el.

A négy évig végzett, megfeszített munkában száznál több szobrász és bányász vett részt. Az új sókatedrálist a  nyilvánosság számra 1995-ben nyitották meg. Hossza 78 m, magassága 18 m, egyszerre 8400 ember fér el benne. Fontos zarándokhelynek számít, és bár hivatalos egyházi státusza és plébánosa nincs, vasárnaponként az itt tartott szentmiséken átlagosan több mint háromezer látogatót fogad.

A sókatedrálisba lejtős bevezető úton jutunk, melynek két oldalán a keresztút stációi sorakoztak fülkékben, sótömbből kivájva. Aztán megérkeztünk a több hajóból álló, klasszikus egyházi szobrokat felvonultató, irtózatos belmagasságú szentélyhez, ami alatt további kilométereken kanyarog a jelenleg is aktív sóbánya.

A templomot sóból faragták ki, három hajóval, oszlopokkal, keresztelőkúttal, szószékkel és feszülettel együtt. Belső tere a fehér sófalaknak és a különleges megvilágításnak köszönhetően misztikus fényben fürdik, barlangszerű kialakítása kitűnő akusztikát eredményez. A katedrális légiesen könnyed és felemelő látványt nyújtó műalkotás, amelynek hangulata vallástól függetlenül megérinti valamennyi látogatóját.

 Egy híres bejegyzés az emlékkönyvben  így emlékezik az építmény hangulatára: „A sötétség körülölel. Az ember itt Istenre összpontosítja figyelmét, és közel kerül hozzá.” Ez a pár sor találóan  érzékelteti a hely egyediségét és spirituális erejét.

 

 

 

Kategória: A Természet Világa | Címke: , , | Zipaquirá – a Sókatedrális bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Magdalena pingvinsziget

Az Argentin fennhatóságú kopár sziget központi világító tornya messziről jelzi a Magellán pingvinek híres  lakókörzetét. A  pingvin nevét Ferdinand Magellánról kapta, aki 1519-ben látta meg  először a kedves kis termetű bohókásan totyogó, de villámsebesen úszó madarakat.

Magdalena-sziget. A San Isidoro világítótorony fontos tájékozódási pont.

Dél-Amerika partjainál, Argentína, Chile és a Falkland-szigetek tengerparti területein több helyen élnek Magellán pingvinek. Kopár, bokros területen, bokrok alatt és a földbe vájt üregekben fészkelnek. Általában két tojást raknak, amelyeket 40 napig melengetnek, mire kibújnak a  pihés pingvinfiókák. Korábban az olajszennyeződés jelentette a legnagyobb veszélyt a Magellán pingvinek számára,mára  azonban a klímaváltozás és a felmelegedő víz hatására elköltöző halak miatt távolabb kell menniük, hogy élelmet találjanak, ami nagy veszélyekkel jár.

A Magellán-szoros mentén több nagy Magellán-pingvin kolónia is található. Punta Arenas közelében a Tűzföld átjáróinak bonyolult szövevényében hegyek és gleccserek között néhol szűk csatornákon hajózva jutunk el  élőhelyeikhez. A Magdalena-szigeten is tízezrével fészkelnek és jól alkalmazkodtak az ide látogató turistákhoz.

A Darwin kerület egyik gleccsere.

A Magellán-pingvinek gödröket ásnak maguknak – hogyan teszik ezt a kemény köves talajban számomra rejtély! A sziget kopár földje olyan, mint egy nagy szita melynek lyukaiban pingvinek bújnak meg. Barátságos madarak, a partra totyogva társaságba verődnek és van egy érdekes szokásuk: a csoportos menetelés, parádézás. Kisebb csoportokba verődve összehangoltan  menetelnek a parton általában halász útjaikról visszatérve.

Magellán pingvin hazatérőben

A Magellán-pingvin az egyik legkisebb pingvinfaj, kb. 40-50 centi magasak, ha éppen sétálnak, de ezt csak ritkán teszik, mivel általában lusták és fekszenek a földön. Pár ezer sétáló pingvin azért így is akad mindig. A sétálás azért fontos, mert egybehangzó vélemények szerint ezt olyan bénán teszik, hogy az már aranyos.

A területen abszolút a pingvineké az elsőbbség, ezt parkőrök felügyelik, és ha ők úgy látják, hogy pingvin át szeretne sétálni a látogatók számára kijelölt úton, akkor megálljt parancsolnak, amíg a pingvin át nem fárad a túloldalra. Itt azért inkább percekről beszélünk, mint másodpercekről. Természetesen a pingvineket simogatni, etetni, dobálni,  vagy bármi módon abuzálni szigorúan tilos. Pont elég az nekik, hogy nap mint nap el kell viselniük ennyi ember társaságát.

Halászatra készülő pingvincsapat

A parádézás  ezeknél apingvineknél azt jelenti, hogy 5–10 fős csoportokban, összehangoltan, egy ütemre mozogva sétálnak a parton egy-egy – akár hetekig is eltartó – halászat után. „A parádé a tengerpartnak azon a részen zajlik, ahol fészkelnek és pihennek” – állítja az Animal Behavior című szaklapban megjelent cikk.

„Valószínűleg nem pusztán szórakozásból menetelnek csoportosan, hanem azért, mert valami miatt megéri” – véli Andre Chiaradia, a tanulmány egyik társszerzője. Chiaradia, az ausztráliai Phillip-sziget Természetvédelmi Terület pingvinökológusa szerint a nyereség az állatok számára az lehet, hogy amennyiben a vízben is csoportosan, összehangolva mozognak, hatékonyabban elriasztják a ragadozókat, valamint könnyebben hozzájutnak a zsákmányhoz. Azokban az években viszont, amikor kevesebb a táplálék, a pingvinparádé sem olyan látványos.

Otthon a pingvincsalád

A Magdalena-szigeten pingvinek és sirályok között.

Kategória: A Természet Világa | Címke: , | A Magdalena pingvinsziget bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Seljalandsfoss – Egy séta a vízfüggöny mögött

A sablon és közhelyek szerint Izland a jég és a tűz országa, de legalább annyira a vízesések földje is. A sziget közepéről eredő folyók rövidek, hamar elérik a tengert és az erős vulkáni tevékenység szabdalta felszínen a szintkülönbségeket gyakran vízesésekkel „ugorják át”. Ismerünk hatalmas vízhozamú óriásokat, mellettük azonban sok időszakos zuhatag is a táj szépségeit fokozza.

A Seljalandsfoss Izland egyik híres,festői szépségű  elegáns vízesése. A “foss” szó önmagában vízesést jelent, kiejteni is úgy kell, ahogyan írják.

Egy lapát szerű kiugró széles, lapos bazalt szikláról, negyven méter magasból zuhan le a víz, amely  a sekély alázuhanó folyócska miatt ezernyi apró cseppre porlik, az errefelé nem túl gyakori napsütésben a szivárvány színeiben pompázik. A látogatók biztonságosan bemehetnek a lezuhanó víz mögé és  vízfüggöny mögül   leskelődhetnek,nézhetik a tájat, fotózhatnak. A vízesések mindig nagy hatással vannak az emberre, van bennük valami megindító, végzetszerű  és varázslatos. Emlékeztetnek arra, hogy mennyire kis pöttyök vagyunk a természet nagy palettáján. A Seljalandsfoss  más,- amellett hogy lenyűgöz inkább felemel bája, könnyedsége, tiszta kedves hangja. Mint Mozart zenéje!

Kategória: A Természet Világa | Címke: , | Seljalandsfoss – Egy séta a vízfüggöny mögött bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Reynisfraja/Izland – Egy lávabarlang históriája

A bazaltláva kőzetekben a homogén bazaltba zárt, és a  felszínhez közeli kisebb-nagyobb gázhólyag-üregek könnyen feltárulhatnak. Általában az óceánpartokon – ahol a lávafolyamok véget érnek – jelennek meg ezek a kőfülkék, amelyeket aztán a természet pusztító erői elsősorban  a szél a hullámzás és a fagy  tovább bővítenek és formálnak/ abrázió /. A barlang tehát eredetét tekintve  elsődleges/szingenetikus/, hiszen a forró lávában keletkezik óriási gázbuborék formájában. Mai arcát azonban ezután – másodlagosan –  nyeri el, azaz végső kifejlődését tekintve  posztgenetikus.

 A tömör, masszív, ellenálló bazaltkőzetek hűléses eredetű elválásai,  különösen a bazaltorgonák határfelületei és harántrepedései  kedvezőek az ilyen abráziós folyamatokhoz. Az abráziós barlangok a mállás törmelékéből felépülő  terasz folyamatos szélesedése és a  felszín fokozatos emelkedése következtében egy idő után eltávolodnak a partoktól.

Az abráziós lávabarlangok a karsztos területek barlangjaihoz hasonlítva rövidebb idő alatt jönnek létre, és kialakulásukban a kémiai mállásnak nincs számottevő szerepe.

 

 

 

Kategória: A Természet Világa | Címke: , | Reynisfraja/Izland – Egy lávabarlang históriája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva