Epifita társbérlők

 Az epifiton( többesszámban:epifita) növények többnyire fákon élő, de azokon nem élősködő növények. Általában a fák ágrendszerének szövedékében, a fák ágvilláiban rekedt törmelékben, korhadékban vagy a kéreg repedéseiben  telepednek meg. A kapaszkodó-, és életfelületet biztosító fától sem vizet sem tápanyagot nem vonnak el. A fák lombkoronája az életterük, nem a talajban gyökereznek és rögzülnek.  Tápanyagaikat a támasztófelületet adó növényen kialakult “humuszágy” biztosítja. A páratelt  trópusi levegő víztartalmát pedig speciális léggyökereikkel veszik fel. Az epifiták más növényeket használnak támasztékul, de ezektől nem vonnak el tápanyagot. Zömmel mohák, zuzmók, és páfrányok  míg a virágos növények közül a broméliák és orchideák csoportjában találjuk a legtöbb epifiton fajt. Előfordul közöttük még néhány kontyvirág féle és kaktuszfaj is./pl  a karácsonyi kaktusz/. A hazánkban is  a fák lombkoronájában élő fagyöngy( Viscum)  és közeli rokona a fakín( Loranthus) nem epifiták – bár számos ismeretterjesztő helyen annak tekintik őket -, hanem félparaziták.  Különös gyökérrendszerükkel vizet és vízban oldott anyagokat vonnak el a partner fától.

Az esőerdő biomban önálló szintet alkotnak ezek a fán lakó szervezetek. Ebben a környezetben a fán élő, epifita növények tökéletesen fejlődnek akár a hatalmas fatörzsek oldalán is, nem csak az ágvillákban,  A  sajátos epifiton életforma a biológiai alkalmazkodás egyik hatékony módja. Az esőerdők fényszegény talajszintjén ezek a szervezetek csupán csak tengődnének a fényhiány miatt. A lombkora szintben  a csekély rendelkezésre álló tápanyag mennyiséghez pedig nagyon jól alkalmazkodnak. Itt virágoznak és magvaikat is a lombkorona szintjén terítik.Az epifiton szervetek csoportja több részre bontható annak alapján, hogy a fán  történő megtelepedés kizárólagos, vagy véletlen szerű, vagy az együttélés milyen mélységű. Újabb felfogás epifitonnak tekint minden talajon kívüli növény előfordulást. Utóbbi felfogás szerint pl egy zuzmótelep a sziklán szintén epifiton.

fán lakó életmód   élettani ismereteinek bővülése  egyre nyilvánvalóbban feltételezi , hogy  itt azért – a „tisztán egyoldalú mechanikai jellegű egymás mellett élésnél” – mélyebb kapcsolatról van szó. Nem alaptalan a fán élő növényeket „kicsit élősdinek” tekinteni hiszen kapaszkodásra módosult gyökereikkel körbefonják a fát, behatolnak a kéreg repedéseibe tovább tágítva a fertőzés útjául szolgáló réseket és így hozzájárulnak a héjkéreg  korai pusztulásához. A lombkoronában kialakuló humuszágy patogén gombák, férgek, rovarok számára  is ideális élőhely. Az erdészek  és a természetben nyitott szemmel járók  tapasztalhatják, hogy az epifiták tömegeivel együtt élő fa( pl zuzmós fenyő)   habitusa változik, lassabban fejlődik „csupasz” társainál. A kávéültetvényesek is tudják ezt, és rendszeresen eltávolítják a nem kívánatos társbérlőket a kávécserjékről.  

Ugyanakkor valószínű, hogy a kapcsolat a hordozó fa számára is hozhat valami biológiailag értékeset. Ki tudja milyen biológiailag fontos vegyületekhez jut egy óriásfa ebből a kapcsolatból különösen a dzsungelek bonyolult élelmi lánc rendszereiben. A jóban-rosszban gondolkodó emberi elme okfejtése itt csődöt mond. A természet másképpen működik, nem piacgazdaság!