Alsó állású magház
Ebben az esetben a magház a vacokba süllyedt, a virágtakaró és a porzók pedig a vacok csúcsán foglalnak helyet. A vacok a benne lévõ magházzal együtt a virágtakaró alatt látható (pl. alma, tökfélék, ernyősök, fészkesek). Alsó állású magháznál a vacok sokszor palack alakú, a magházat teljesen körülveszi; a többi virágrész (csésze, párta, porzók) a magház feletti peremről ered (epigyn virág).
A hóvirág fejlődő termése. Tipikus alsó állású magház.
Látszólag egyszerűnek tűnik magház helyzetének megállapítása. Azonban ez gyakran csak alapos szövettani (hisztogenetikai) vizsgálatokkal dönthető el. Erre talán legismertebb példa az ernyősvirágúak esete. A család virágfejlődését vizsgálva megállapították, hogy a magház kezdetben inkább felső állású, később azonban a többi viráglevél hozzánő a magház külső falához, s így a takaró- és porzólevelek a magház felső részéről erednek. Tehát egy kezdetben felső állású magház a virágfejlődés során alsó állású magházzá alakul.
A magház külső falának szövetei és így a későbbi külső termésfal a receptákuláris elmélet szerint a vacok és a termőlevelek szoros összenövéséből jönnek létre(receptákulum=vacok). Egy másik elmélet szerint ezek a szövettájak a termőlevelek és a virágtakaró levelek alapi részeinek összenövéséből kialakult hypanthium szerű kehelyből fejlődnek( un appendikuláris elmélet).
Az ikerkaszat terméseknél gyakori bordázott külső termésfal inkább az első elméletet valószínűsíti. Bármelyik elmélet igazolódik, a későbbiekben szembesülnünk kell azzal, hogy az alsóállású magházból fejlődő termés nagy valószínűséggel áltermés! A bogyótermések esetében ez már általánosan elfogadott: az alsó állású termőből fejlődő bogyó mindig álbogyó.