Rovar megporzású virágokban gyakran rendkívül változatos szerkezeti módosulások találhatók Ez érthető, hiszen a faj fennmaradása szempontjából létfontosságú, hogy a portokokban keletkező pollenszemek valamilyen úton-módon módon eljussanak a bibére. Ennek megfelelően a virágok a megporzás rovar közvetítőit/un pollen vektorok/ különböző csalogató optikai/színek-mintázatok/ és kémiai információk/illatanyagok/ segítségével irányítják magukhoz és általában ragadós, egyenetlen felszínű virágporral, esetleg egy vagy néhány összetapadt virágpor csomaggal/pollinium/ rendelkeznek.
A különböző megporzókhoz változatos módosulásokkal alkalmazkodott virágok kicsiny, de érdekes csoportját alkotják azok, amelyek rovar látogatóikat bizonyos ideig kelepcében tartják, szelíd kényszerrel előidézve a pollen hatékony továbbítását és bibére kerülését: a megporzást.
A farkasalmák/Aristolochia/ leveleinek hónaljában álló zigomorf virágok összeforrt lepellevelei számos fajnál pipaszerűen görbülnek és alul egy kiszélesedő tartályt képeznek. Ennek mélyén rendszerint középen a virág 6 porzója a zömök bibeszálhoz nőtt és un ivaroszlopot/günosztemium/ képez, csak a bibekaréjok állnak az oszlop tetején szabadon. A megporzás előtt a bibekaréjok lefelé hajlanak, szétterülnek biztosítva egy nagy, szabad felületet a megporzásra. Eredményes megtermékenyítés után a karéjok szinte azonnal felemelkednek, összezárnak. A virág termője előbb érik meg, mint a porzója/ un nőelőző proterogyn virág/.
A beporzó rovar számára a virág színe, sajátos rajzolata a hívogató, kiemelt optikai inger. A leggyakoribb beporzók a virág peremére érkező kisebb legyek a lepeltorokban hatolnak egyre mélyebbre. A lepelcső merev lefele hajló szőrei mutatják az utat. A szigorúan meredező szőrök között egy szűk ösvényen a rovarok csak előre haladhatnak, a dús szőrzet sorfala nem engedi visszafordulni őket, így végül a virág mélyén találják magukat, átmenetileg a tartálycsapda foglyai lesznek.
Ha megtörténik a megporzás a kijutást akadályozó szőrök hamarosan elpusztulnak. A később érő portokok általában ekkor nyílnak fel és pollenszemeik most kerülnek a tartályban mocorgó állatokra, amelyek a szőrök pusztulása után már akadálytalanul elhagyhatják a virágot és szabadon távozva további egyedek beporzásában vehetnek részt.
Ehhez a megporzási stratégiához kísértetiesen hasonlít a kontyvirágfélék/ Araceae/ nagyszámú egyivarú virágból álló torzsavirágzatának beporzása. A virágzatot kívülről védő- gyakran színes- buroklevél/spatha/ alul egy tág, hasas teret képez. Közepén egy vastag virágzati tengelyen/spadix/ legalul fejlődnek a tartály mélyén a termékeny/fertilis/ női virágok. Felettük a porzós virágok találhatók, melyeket szendvics szerűen fognak közre a megporzást segítő módosult, specializált, steril női virágok. Bibe ágaik mint vastag lefelé meredező sörték nem engedik a tartályba hatoló rovarokat visszafordulni. Ezek az erősen módosult, meddő, csökevényes női virágok így mint akadályvirágok működnek a beporzásban.
A vastag virágzati tengely/torzsa/ legfelső kiálló része bunkósan vastagodik, gyakran megbarnul és a virágnyílás kezdetétől illékony amin típusú bűzanyagokat választ ki/illatepidermisz/. Ezzel egy időben a virágzatban ugrásszerűen fokozódik az oxigén felvétel és emelkedik a hőmérséklet.
A virágzathoz érkező rovarok – többnyire döglegyek – a fellevél csúszós belső felszínéről könnyen a tartályba pottyannak, ahonnan az akadályvirágok lefelé meredő bibenyúlványai miatt nem tudnak kiszabadulni. A csapdába szorult kiutat kereső mocorgó rovarok a testükön hozott pollennel úgy „mellékesen” elvégzik a beporzást. Ezután nemsokára szinte vezényszóra a porzós virágok pollenjüket szinkron a tartályba szórják, hálából vendégül látva egy pollenlakomára a bennrekedt megporzókat, melyek testére is jut bőven a pollenzuhatagból. Az akadályvirágok is gyorsan elhervadnak, meddő bibeszálaik összeesnek, lekonyulnak, a csapda kinyílik, szabaddá válik az út kifelé. A börtönükből szabadult pollennel jóllakott, és virágporral gazdagon megrakott sárga testű megporzó állatkák tovább állnak, gyakran hamarosan egy másik kontyvirág csapdájában kötnek ki.
A selyemkórók/ Asclepiadaceae/ növénycsaládban a virágtakarótájban a többnyire húsos csésze-, és a sziromlevelek általában erősen visszahajlanak. Kétivarú virágaik reproduktív elemei részben összenőnek egy virágból kiálló ivaroszlopot/ günosztemium/ alkotva. Az ivaroszlop a virág középső felálló vastag tengelye melyet a bibeszál és az oldalára ránőtt sárgásbarna hosszúkás portokok alkotnak. A kiemelkedő ivaroszlop tetején csillagszerűen terül ki a bibe. Leginkább söröskupához hasonló a központi tengelyt övező szintén felfelé álló mellékpárta. Újabb felfogás szerint az öt módosult porzószál nektárt kiválasztó/ un florális nektárium/ egymástól független szabadon álló részei, melyek kívülről övezik az ivaroszlopot.
A porzók portokjai a bibeszállal, a mellékpártával és egymással is kapcsolódnak Az így kialakult virágból kinyúló szerkezetet koronának, másképp reproduktív kamrának nevezik. A kamra közepén az ivaroszlop/günosztemium/ felszínén a körben elhelyezkedő nektáriumok közötti függőleges résekben /ablakokban/ láthatók a bibeszálra ránőtt portokok.
A pollenzsákokban keletkező virágpor szemek összetapadnak és egy ragacsos zsákká un polliniummá állnak össze. Minden egyes portokfél kibocsát egy hosszúkás pollinium csomagot melyekben sok ezer pollenszem tapad össze. A zsákokat felső részükön egy kengyel kapcsolja a függőleges rések /ablakok/ felső részének közepén található összekötő elemhez, amelynek egy feltűnő sötét színű kiálló sarkantyúja fejlődik. Az összekapcsolódással tehát pollinium párok jönnek létre, amelyek érdekes módon két szomszédos porzó portokfélből származnak. A létrejött képződményt pollináriumnak nevezzük és az orchideák bizonyos csoportjainál figyelhetünk meg még hasonló szaporító képletet, annyi különbséggel, hogy ott a pollínium páros egyetlen porzó két portokfél részéből képződik és a horgas kampó helyett egy ragasztó rész/ viscidium/ található középen.
Az Asclepias virágokat megporzó állatka a nektárium korsókból kortyolgatva kapaszkodva egyensúlyoz, eközben a lába könnyen beleakad a reproduktív kamra réseibe. Miközben lábait kirángatja a csapdából a horog segítségével egy egész pollinárium, vagy szerencsétlenebb esetben annak egy letört része/ pl az előre elkészített pollencsomag- pollinium-/ a lábára kerül. Vergődése közben a magával hozott idegen virágpor massza a bibére juthat. A rovar többnyire gyorsan- gyakran másodpercek alatt – kiszabadul, de megvan az esélye annak, hogy újból csapdába esik és a folyamat újra lejátszódik. A virágot látogató nagyobb méhek lábain egyszerre akár 8-10 pollinárium és pollinium is található, melyek gyakran egymáshoz kapcsolódva hosszú láncként lógnak az ízelt végtagokon!
A Cypripedium calceolus/ erdei papucskosbor, boldogasszony papucsa, rigópohár/ a legnagyobb virágú és az egyik legmutatósabb hazai orchideánk. Papucs alakú mézajka a megporzást végző rovarokat “munkájuk” elvégzéséig csapdába ejti.
A papucskosborok virága egy találékony, ravasz konstrukció. A színes, kiöblösödő befelé hajló peremű papucs a mézajak/labellum/rész valójában egy dekoratív rovarcsapda. A méhek és legyek rárepülnek, mert vonzónak találják a színét, mintázatát. A virág nektárt nem termel kizárólag optikai ingerekkel csalogat!
A papucs leszállópálya pereme olajcseppek kiválasztása miatt síkos, ezért a látogatók könnyen megcsúsznak és beleesnek a papucstartályba. A visszahajló és csúszós peremű bejáraton csak az egészen nagy termetű poszméhek és bányászméhek tudnak kimászni, néha szétszakítva a mézajak felső részét is. A közepes méretű méhek a bejárat visszahajló csúszós peremén már nem tudnak megkapaszkodni és ezen az úton kijutni a csapdából. Számukra van egy másik szűkebb kiút a papucs hátsó keskenyedő részén az ivaroszlop mögött. A mézajak hátsó részén található pigmentáció nélküli szöveteken át -mint egy ablakon – beszűrődő fény a rovart segíti a kijárat irányába A papucs alján lévő szőrsoron megkapaszkodva halad annak hátsó, összeszűkülő része felé. A rovar a szabadba, az ivaroszlop két oldalán található keskeny résen át juthat ki, miután elhalad a bibe, majd pedig átfurakodik az egyik porzó portokja előtt, ahol egy ragacsos pollenmassza/ pollinium/ ragad a torára. A papucstartály mindkét oldalán megtaláljuk a szűk kivezető járatokat, melyekben egy -egy günosztémium tag portok áll őrt A rovar által a virágban eltöltött idő néhány másodperc, vagy akár néhány óra is lehet, de normális esetben kevesebb, mint 10 perc A mézajak mérete, a menekülési útvonal térbeli kiterjedése, és a porzó előtti kivezető nyílás nagy mértékben behatárolja az itt átjutó megporzó rovar méretét is, ezért a növény megporzói elsősorban közepes méretű, magányosan repülő bányászméhek (Andrena fajok). Az apróbb rovarok túl kicsik ahhoz,hogy kifelé furakodásuk közben hozzáérjenek a porzókhoz és testükre tapadjon egy pollinium csomag. Megporzónak csak azokat a fajokat tekinthetjük, amelyek polliniumot szállítanak testükön. Enélkül csupán „viráglátogatók.”
A felfújt papucs lényegében tartálycsapda, amelybe a nektárt kereső rovarok beleesnek, és csak a bibe meg a két portok valamelyike előtt elhaladva juthatnak ki onnan. Így biztosítja a növény a rovarmegporzást és a megtermékenyítést.
A néhány ismertebb csapdavirág típus beporzás mechanizmusa jó hatásfokkal működő rendszer és szép példákkal szolgál a növény és állatvilág között létező szoros kölcsönhatásokra is.