A pázsitfűfélék/Poaceae/ virágai általában kétivarú/hímnős/ erősen egyszerűsödött szélbeporzáshoz alkalmazkodott szaporító/generativ/ szervek. Ritkán magánosak, általában összetett, néhány füzérbe rendezett ülő, vagy igen rövid kocsányú virágból álló tömött füzérkék /spicula/ alkotnak nagyobb egységet: virágzatot. A virágzat lehet összetett fűzéres füzér/kalász/, vagy lazább szerkezetű fürtös füzér/buga/, ritkán füzéres buga /rövid kocsányú tömött buga/.
Az egyes virágok közepén az egyetlen termőlevél összenövéséből alakult monokarp termő található, csúcsán a szélbeporzáshoz alkalmazkodott, virágból kinyúló kétágú, gyakran fésűs bibével. A termő alatt erednek a kifejletten hosszú szálú porzók, melyek nagy portokjai beporzás idején rendszerint kilógnak a virágból. A porzók száma alapesetben három, ritkábban kétszer három, illetve néhány fajnál lehet kettő, vagy egy. A porzók alatt található a két lepelserte /lodicula, amely a három lepellevél közül kettő csökevényes maradványából fejlődött. A lodicula a virágzás kezdetén vízfelvétellel megduzzad és szétfeszíti az addig tömött, zárt virágot, lehetővé téve az ivarlevelek kinyúlását a virágból. A harmadik lepellevélből fejlődik a virágot féloldalról takaró belső toklász/palea inferior/.
A virágot lényegében takaró két toklász egy pikkelylevél páros, amely a lodiculák alatt közvetlenül található és a már előbb említett belső toklászból valamint a mélyebben rendszerint az ellentétes oldalon eredő külső toklászból /palea exterior/ áll. A belső toklász egy virágtakaró lepellevélből, míg a külső toklász az erősen egyszerűsödött virág támasztóleveléből származik. Utóbbi gyakran visel szálkát/arista/, amely a támasztólevél gerincének változatos formákat mutató megnyúlt kinövése. . Az így felépülő, általában néhány virágból álló virágzati egységek a füzérkék alján további egy, kettő, vagy néha több pikkelyszerű módosult virágzati fellevél un pelyvalevél /gluma/ is található, melyek között szintén találhatunk szálkás csúcsban végződőket is.