Lalibela, a „13. század Jeruzsáleme” vulkáni tufába vájt 11 templomával egyedülálló örökséget őriz. A Wollo provinciában található település 2500 m-es tengerszint feletti magasságban fekszik, és 8484 lakója van (az 1994-es népszámlálás adata), akik közül csaknem mindenki az Etióp Ortodox Egyház tagja.
A kisváros világszerte híres tizenegy monolitikus templomáról, amelyek – túlnyomórészt a többszintesek kivételével – vörös bazaltlávába lettek kifaragva. A templomok építése a 12-13. században, a Zagve dinasztiához tartozó Gebra Maskal Lalibela császár uralkodásának idején kezdődött, akit Szent Lalibela néven is emlegetnek. Valószínűleg összességében mintegy 100 év kellett az építéshez. Ma ezek a templomok a Világörökség részét képezik.
Lalibela Etióp Ortodox Egyháza hosszú múltra és hagyományra tekint vissza, és sok etióp keresztény számára fontos zarándokhely. Ahogy Egyiptomnak a piramisok, úgy Etiópiának a lalibelai sziklatemplomok jelentenek világraszóló kincset. Tizenegy földalatti templom, mind a sziklába vájva; senki nem tudja hogyan készültek, bár a legenda szerint az angyalok keze van a dologban. Mindegyik templom más és más méretű, némelyik kifejezetten hatalmas, és lenyűgöző. További földalatti folyosók, átjárók és udvarok csak azért készültek, hogy összekössék Isten földalatti házait. Ezer éve zajlanak itt az ortodox szertartások, és semmi sem utal arra, hogy az elkövetkező ezer évben ez máshogy lesz!
A minden oldalról zord hegyekkel körülvett Lalibelában olyan érzése támad minden utazónak, mintha több évszázadot repült volna vissza az időben. Etiópia egyik legnagyobb turisztikai vonzereje ebben a 11 monolitikus 13. századi templomban, az úgynevezett Új Jeruzsálemben rejlik. A 2630 méter magasan fekvő kolostorváros elszigetelt és távoli, ennek dacára máig fontos zarándokhely, ahová egyre többen látogatnak el.
Lalibela templomait a természetes sziklaágyban faragták ki, így azok teteje a talajjal egy szintben húzódik. Az építmények egy részét teljesen elfedik a mély árkok, míg mások barlangok mélyén rejtőznek. A templomokat alagutak és keskeny átjárók komplex labirintusa kapcsolja össze egymással, bennük kriptákkal, mesterséges üregekkel, keskeny járatokkal, tágas barlangokkal.
A 11 templomot egy évszázadon belül építették, mely igen gyorsnak számított annak idején, így nem véletlen, hogy a legenda úgy tartja, hogy a templomokat valójában nem is emberek, hanem az angyalok emelték. Az mindenesetre biztos, hogy több tízezer munkás dolgozhatott egyszerre a templomokon. A lenyűgöző Bet Medhane Alem a legnagyobb templom, alapterülete 33×23 méter, magassága (illetve mélysége) nem kevesebb mint 11 méter. A vele földalatti összeköttetésben álló Bet Maryam templom kisebb, de díszítésben talán szebb nála.
A templomoknak nem csak az építési módszerei ismeretlenek előttünk, de az ok is, amiért a sziklába vájták ezeket. A Bet Amanuel rendelkezik talán a legszebb faragásokkal Lalibela templomai között, míg a Bet Merkorios templomban egy 15. századi freskóban gyönyörködhetünk..
A templomcsoport környékén minden hely biblikus elnevezésre utal: a közelben Jordánnak nevezett folyó folyik, az egyik helyen megtekinthető Ádám sírja, a közelben pedig a Sion-hegy magasodik… Egyértelmű, hogy a szándék egy második Jeruzsálem felépítése volt.
A Kebra Nagaszt/ az Etióp népi eposz/ szerint etiópia császárai a bibliai Salamon király leszármazottai. Amint az a Bibliában olvasható (Királyok I. könyve, 10. rész, ill. Krónikák II: 9), Sába királynője meglátogatta a bölcs Salamont, a zsidók királyát.
A Kebra Nagaszt szerint azonban egyszerű látogatásnál több is történt, aminek a végeredménye az lett, hogy Sába királynője, Makedá, Etiópiába hazatérve kilenc hónap múlva fiúgyereknek adott életet. A fiú, Menelik tizenéves korában útra kelt, hogy meglátogassa apját Jeruzsálemben. A látogatás megint csak több volt közönséges találkozásnál, minthogy annak végeztével Menelik és barátai (isteni sugallatra) egyszerűen ellopták a zsidók Frigyládáját, amely Isten és választott népe közötti szövetséget jelképezi. Hazatérve Menelik lett Etiópia első császára (a birodalmon addig nők uralkodtak).
A történetből két igazán lényeges következtetés adódik. Egyfelől döntő a trónöröklés kérdésében, hiszen csak Menelik leszármazottai formálhatnak jogot az uralkodásra. Másfelől a Frigyláda Isten akaratából Etiópiába került, vagyis Isten az új Jeruzsálemet Etiópiában építi fel, ezért az etiópok hazájukat kezdték „új Szentföldnek” tekinteni. Talán ez lehetett az épületkomplexum építésének hátterében.
A később Etiópiába érkező katolikus misszionáriusok borzadva tapasztalták, hogy a magukat kereszténynek tartó Etiópok számtalan „zsidó” szokást gyakorolnak6 körülmetélés, szombat megtartása, zsidót isztálkodási és étkezési szokások stb/. Ebből származott az a magát sokáig tartó feltételezés, miszerint az etiópok a kereszténység felvétele előtt zsidók lettek volna.
A templomokat ezután a papok egymást követő nemzedékei tartották életben, akik megőrizték a díszes felületeket és a kéziratokat. Az út felől tekintve a komplexum szinte láthatatlan, a horizontot pedig az Abuna Joseph-hegy 4200 méter magas tömbje uralja.
A sziklába vésett templomairól híres város Etiópia első számú látványossága. Csak találgatni lehet hogy építtetői miért választották a sziklavájás nehéz és hosszadalmas munkáját egyszerűbb módszerek helyett. A zsidó és pogány szokásokat is használó etióp kereszténység különös tisztelettel imádja Szűz Máriát, a neki szentelt templom a hívők egyik legkedveltebb imahelye
A jégmező fokozatosan zsugorodik, az olvadó jég vize cseppekben, vagy harsányan zubogva keres utat magának. Idővel a jégfal oldalából nyíló méretes üregek, folyósok, és barlangok keletkeznek a haldokló jégkolosszus belsejében. Az olvadékvíz patakja mutatja az utat befelé a jég birodalmába.
Azért vannak bizonyos állandó elemek ebben a folyton változó képben. Az átjutó fénytől függően dominál a kék és a zöld nem „ötven”, hanem sokkal több árnyalata, tónusa! Az erős olvadás miatt a belső jégfelszín lekerekített formákban gazdag, csak ritkán találunk éles kontúrokat néhány még viszonylag friss hasadékban.
A kertből egyszerűen elérhetünk egy felvonóhoz, amely eljuttat a park felett emelkedő Mártírok Emlékműhöz a Riadh el-Feth-hez. A város fölé magasodó közel 100méteres karcsú vasbeton építményt a nyolcvanas években a kanadaiak építettek az algériai forradalom áldozatainak emlékére. A felvonó és az emlékmű környéke pazar kilátást nyújt a kertre, a kikötőre, az ötmilliós fehér metropoliszra és a Földközi-tengerre.
A szubtrópusi dracénák (Dracaena) nemzetségébe örökzöld fák, cserjék tartoznak. Az 
Illatos, krémfehér 
Az általuk beépített kövek felszíne sokkal durvább és egyfajta habarcsot is használtak a pontatlanul illesztett kövek együtt tartására. Az inka építész polírozta, pontosabban vágta és illesztette a kőzetet, és nem használt habarcsot.
A város ekkor kapta ma ismert nevét, és érdekes módon a lakosai az egyéni szokásaik nagy részét, hitviláguk fontosabb elemeit külön-külön megtartották. Az inka hatalom mai szóval élve toleráns volt, nem követelte, hogy a canari őslakosok feladják autonómiájukat, pedig vallásuk alapja nagyon különbözött. Az inkák napimádók voltak, a canari emberek pedig a holdat tekintették a fő istenségnek.
A Nap templom, mint minden más inka városban, a legmagasabb pontra épült és tájolása itt is a napjáráshoz lett igazítva. Egy elliptikus épület, amely egy nagy sziklára épült és úgy lett elhelyezve, hogy a 
Eredetileg a kamrát úgy helyezték el, hogy a beeső napsugárzás átmenjen az ajtó közepén. A Nap Templom tetején elhelyezett kis kamra túlnyomó része mostanra leesett.
A prekolumbián időkre visszatekintve megannyi indián kultúrával találkozunk az inka területeken, melyek közös vonása volt az égitestek tisztelete és a napkultusz. Ennek írásos és egyéb tárgyi emlékeit a hódítók elpusztították, vagy elrabolták. Így vélhetően sok történeti dokumentum, melyek az ősi dél-amerikai indián kultúrák szoláris kultuszainak részleteit tartalmazták, örökre megsemmisült.
Az Egyenlítő Emlékpark mintegy 20 km-re a fővárostól található park több érdekes látnivalóval szolgál pl a 30 méter magas emlékmű a benne lévő Néprajzi Múzeummal, a planetárium, avagy a quitói Miniatűr-múzeum. A fő attrakció – természetesen egy sárga vonal, a föld középvonala.
Éppen emiatt a hivatalosan felépített emlékmű nincs jó helyen, 240 méterrel arrébb húzták fel anno, mint ahova kellett volna. Ahhoz képest, hogy a múltban, az inkák korában még nem álltak rendelkezésre komoly műszerek, nem is tekinthető nagynak ez a tévedés.
Lenyűgöző a táj ezen a környéken, a parkot körülölelő hegyekkel, de nem feledkezhetünk meg elkészíteni fényképeinket, ahogyan az egyenlítőn állunk, vagy ahogy egyetlen lépéssel sétálgatunk az északi és déli félteke között.
A sárga vonal mentén remekül lehet demonstrálni néhány érdekes jelenséget: pl az un Coriolis-erőt. Jól látszik, hogy melyik irányba forog a lefolyó víz az északi és a déli féltekén. Északon az óramutató járásával ellentétesen megy le a víz, délen annak megfelelően.. Az egyenlítő vonalán pedig egyáltalán nincs centrifugális hatás, örvény nélkül ömlik ki a víz.
Az 1899-től 1908-ig építették és az ország két nagyvárosát összekötő vasútvonalat, elkészítésének idején mérföldkő volt a vasútépítés történetében.
És ezzel meg is érkeztünk a végállomásra. Ez a hegyorom, illetve a rajta levezető vasútvonal a Devil’s Nose. Egy világvége hely egyébként. Mert habár itt jelez a térkép egy falut, de annak csak romjait látjuk. Út sehol, és ember se rajtunk kívül. Szerencsére a vonat azért majd visszahúz bennünket Alausiba, és csak ott kell leszállnunk véglegesen. Megállunk az oromtól 1km-re, és majd mindenki lekászálódik a szerelvényről.
A városhatárnál a sínpár elég meredeken kezd emelkedni. Ezt már a mozdony sem bírja szó nélkül, és gyakran visszacsúszik, mire képes leküzdeni az emelkedőt. A régebbi kocsik nem légfékesek, hanem egy-egy vasutas fékezi azokat a kocsik végén a tetőn ülve, egy nagy kerék elforgatásával.Visszacsúszáskor nekik kell megfogni a szerelvényt, majd a mozdony újbóli nekifutásakor lassan de időben útjára engedni.
El Kantara hatalmas sziklák közül bukkan elénk. Hosszú ideig az egyik legfontosabb kereskedelmi csomópont volt Algériában. Egy stratégiai átjáró a Szaharába: káprázatos szorosok, szakadékok és lenyűgöző hegyek uralják a tájat. Igazi fotós paradicsom!
A kőzet ugyan nehezebben megmunkálható, mint a régi korok kedvelt építési alapanyaga a mészkő, ellenben sokkal ellenállóbb! A fennsík ókori városaiban az épületek statikailag fontos alapjai és a tartószerkezetek általában bazalból, a pompás díszítések pedig importált mészkőből, vagy helyi vulkáni tufából, esetleg homokkőből készültek. Bazalt építőanyaguk miatt már az Ókorban „Fekete Városok”-nak nevezték Hauran nagyobb városait: Ezraa-t, Shahba-t, Qanawat-ot és a régió fővárosát Bosra-t.
